„Lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is” – posztolta a Facebookra Magyar Péter miniszterelnök, nem sokkal azután, hogy Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora bejelentette, az év végével távozik pozíciójából, méghozzá „bizalmi nehézségekre való tekintettel”.
Merkely amúgy 2018-ban lett az egyetem rektora, megbízatása pedig 2028 júniusáig szólt volna, miután 2023-ban döntő fölénnyel nyerte meg az egyetem szenátusa által kiírt választást. Pedig kihívója, Kellermayer Miklós, az orvoskar dékánja korábbi kampányvideójában erős kritikával illette Merkely Béla tevékenységét.
Merkelyvel kapcsolatban korábban összeférhetetlenségi vádak merültek fel, miután kiderült, hogy tulajdonos volt fia cégében, amikor a vállalkozás az általa vezetett egyetemmel együtt nyert százmilliókat állami pályázatokon. Az ügyben nyomozás indult. Merkely később kiszállt a cégből, helyét az egyetem cége vette át, majd ezután is kaptak közpénzt, a választás előtt.
Merkely Béla így négyféle minőségében volt amúgy jelen a támogatott projektben: egyetemi rektorként, alapítványi kuratóriumi tagként, az egyetemi cég igazgatótanácsi elnökeként, és – tavaly őszig – a fia cégének társtulajdonosaként is. Végül összesen egyébként 600 millió forintot kapott a Merkely családhoz tartozó projekt.
Októberben, szintén a Magyar Hang által kiderült, bruttó 225,5 millió forintot keresett Merkely Béla 2025-ben, pusztán a közfeladatai ellátásaival összefüggő tisztségeivel. Az egyetemi alapítvány kuratóriumi tagságáért 23,6 millió, a rektori és oktatói jogviszonyából 153,2 millió, az egészségügyi szolgálati jogviszonyaiból 48,8 millió forintot keresett.
Source: HVG
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira