„A parlamenti sajtótudósítás szabályozására nem azért van szükség, hogy megóvják a képviselőket a kellemetlen helyzetektől és kérdésektől” – közölte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), miután a Forsthoffer Ágnes házelnök kilátásba helyezte, hogy a jövőben egész szerkesztőségektől tagadhatják meg a belépést a Parlamentbe egy-egy munkatársuk „provokatív viselkedése” miatt.
Forsthoffer kedden a közösségi oldalán jelentette be azt is, hogy „több alkalommal történő, szándékos szabályszegés” miatt hétfőn egy hétre kitiltották a parlament épületéből a HírTV két munkatársát. „Vannak, akik nem tartják tiszteletben a képviselőket még az étkezőbe vezető folyosón sem. Folyamatosan követik őket akkor is, ha nem kívánnak nyilatkozni. Ez nem méltó viselkedés, akadályozza és zavarja a munkavégzést” – fogalmazott a házelnök.
A TASZ erre reagálva azt írta: természetesen az országgyűlési képviselőket is megilleti a magánélet védelme, és indokolt lehet olyan terek biztosítása, ahol zavartalanul étkezhetnek, pihenhetnek vagy beszélgethetnek, de „ebből nem következik, hogy általában meg kellene védeni őket a sajtó figyelmétől”.
Míg ahhoz joguk van, hogy ne válaszoljanak egy újságíró kérdésére, közhatalmat gyakorló tisztségviselőkként el kell tűrniük a közéleti tevékenységükkel kapcsolatban feltett kérdésekből fakadó kellemetlenségeket
– jelezték.
A jogvédő szervezet szerint a parlamenti sajtótudósítás szabályozásnak egyszerre kell biztosítania, hogy a sajtó végezhesse a munkáját, és hogy a törvényhozás működését ne zavarják.
Még az sem minősül feltétlenül a parlamenti munka megzavarásának, ha egy újságíró a távozó képviselő nyomába szegődve próbál a kérdéseire választ kapni
– írták.
A TASZ „különösen aggasztónak” nevezte, hogy a házelnök egyetlen újságíró szabályszegése miatt teljes szerkesztőségek kizárását helyezte kilátásba, mert szerintük a büntetés így azokra is vonatkozna, akik semmilyen szabályt nem sértettek meg.
Egy hétre kitiltották a parlament épületéből a HírTV két munkatársát
A házelnök több fegyelmezettséget kér a sajtó munkatársaitól, módosítani tervezik a belépés szabályait is.
Source: HVG
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira