Nem látszik a kiút a lengyel igazságszolgáltatási válságból, Putyin pedig mindent elkövet, hogy súlyosbítsa azt. A lengyel elnök újabb második világháborús német jóvátételt követel, abból támogatná Ukrajnát. Az amerikai hadügyminiszternek buknia kell. Miért annyira hatékonyak az európai populista pártok káderképzői? Témák és vélemények a világsajtóból.
-
hvg360
Project Syndicate
A lengyel alkotmánybíróság elnökét nem távolították el, hanem inkább csak eltiltották tisztségétől, mivel törvénytelenül töltötte be a posztot – állapítja meg Maciej Kisilowski, a CEU tanársegédje, miután Varsóban válságot váltott ki a kormány lépése. Patthelyzet alakult ki a koalíció és a szélsőjobbos PiS között.
Szakmailag nézve nem kétséges, hogy Donald Tusk miniszterelnöknek van igaza, mert a Jaroslaw Kaczynski vezette jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) annak idején jogsértő módon neveztek ki három bírót a testületbe. Aztán lerövidítette az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tagjainak mandátumát, hogy saját emberei kerüljenek a bírók kinevezését intéző testületbe. Több mint kétezer bíróról van szó, a gyakorlatot lengyel és európai bíróságok ismételten elítélték.
Anna Korwin-Piotrowska, aki most átvette az alkotmánybíróság elnökének feladatkörét, teljesen törvényesen jár el. Mert azokat, akik jogtalanul kerültek be a tagok közé, már rég ki kellett volna tenni, visszakövetelve bérüket, és bűnvádi eljárást kellett volna ellenük indítani.
Source: HVG · hvg360
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira