Lezárult a Wizz Air Budapestre átirányított London–Luton–Szófia járatának biztonsági ellenőrzése – áll a légitársaság HVG-hez eljuttatott közleményében.

Ruszin-Szendi Romulusz hétfőn közölte, hogy bombafenyegetést kapott a Wizz Air Londonból Szófiába tartó járata, amely emiatt megszakította eredeti útvonalát, és a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kért leszállási lehetőséget.

A honvédelmi miniszter tájékoztatása szerint a történtek miatt a NATO légvédelmi készenléti szolgálata ALPHA-riasztást rendelt el. A Magyar Honvédség egyik Gripenje felszállt, majd biztosította az utasszállító repülőgép leszállását Budapesten. Ruszin-Szendi Romulusz tudatta azt is, hogy a vadászgép ezt követően visszatért a kecskeméti bázisra, a további intézkedéseket pedig a rendőrség vette át.

A Wizz Air később azt közölte, hogy a repülőgép az utasok és a személyzet biztonsága érdekében, a vonatkozó biztonsági előírásoknak megfelelően leszállt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, majd az erre kijelölt állóhelyre gurult.

Az illetékes hatóságok elvégezték a repülőgép és az utasok szükséges biztonsági átvizsgálását, amelynek során fenyegetést jelentő kockázatot nem találtak

– írták.

A repülőgépet az induláshoz kijelölt állóhelyre vontatják, az utasok az ismételt biztonsági ellenőrzést követően a terminálban várakoznak, a járat az új személyzet rendelkezésre állását követően folytathatja útját Szófiába – tette hozzá közleményében a légitársaság. Hogy ki állhatott a bombafenyegetés mögött, azt nem részletezték.

A Wizz Air továbbá hangsúlyozta, hogy az eljárás során mindenben együttműködött az illetékes hatóságokkal.

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: HVG / Veres Viktor

Source: HVG

At a glance

Topic
World
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira