Kétségtelen, hogy ráfér a világra: 2027-es globális újraindításról és új látásmódról árulkodik az idén kivételesen december elejére szervezett GITEX mottója. Nem véletlenül tették át a októberről novemberre a dubaji technológiai eseményt, a szervezők egyfajta évösszegző, egyúttal a jövő évi prioritásokat is felvillantó expóként pozícionálják a konferenciát. Milyen területekre lesz érdemes befektetni, odafigyelni, milyen technológiák alkalmazásából nőhet ki üzleti előny – ezekre a kérdésekre ígérnek válaszokat.

Ha a részvételt a látogatók száma helyett pénzben szeretnénk kifejezni: 20 billió dollár értékű technológiai-üzleti befolyást várnak december 7–11. között Dubajba.

A rendezvény egyik központi kérdésévé emelték a mesterséges intelligencia szuverenitását. A szabályozói és az üzleti oldalról érkező szakértők vitatják majd meg az adatokkal, számítási kapacitással, kiberbiztonsággal és a kritikus infrastruktúrával kapcsolatos kérdéseket.

Nem meglepő, hogy fontos téma lesz az, amiről a szakértők mellett az utóbbi időben már a laikusok is egyre többet beszélnek: hogyan lehet az adatközpontok fejlesztését összhangba hozni az energiaellátás és a nemzeti versenyképesség szempontjaival úgy, hogy a fejlesztéseknek a környezet se szenvedje kárát.

A GITEX Global 2026 kiemelt témái között szerepel még a robotok formájában ránk köszöntő fizikai AI kora, illetve az is, hogyan segíthet az AI a sokat emlegetett longevity, azaz az egészségesen töltött hosszú élet elérésében.

GITEX Global 2025

GITEX Press Office

A decemberi expón az európai Ericssontól, Nokiától, Siemenstől és Thalestől kezdve a kínai Alibabán, Huaweien, Lenovón és Tencenten át az amerikai Amazon Web Servicesig (AWS), Google-ig, Oracle-ig megannyi nagyvállalat ott lesz. Kiemelt számban állítanak ki az Egyesült Arab Emírségek digitalizáció és AI irány közismerten nyitott állami szervezetei. Mellettük megannyi érdekes kis- és közepes vállalat igyekszik majd felkelteni terméke, szolgáltatása iránt a figyelmet a standokon és előadásokon.

A GITEX Global 2026 kiállítói között nyolc magyarországi vállalatot is találni, köztük a dróngyártásban utazó ABZ Drone, az optikai karakterfelismerésen (OCR) alapuló képfelismerési technológiákon dolgozó Adaptive Recognition, az okos elektromosautó-töltő rendszert fejlesztő Voltie és az ügyfélhívó rendszerek hardveres és szoftveres oldalán is húsz éve dolgozó Q-net.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Source: HVG

At a glance

Topic
Technology
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira