Forma-1: Norris idén harmadik futamát nyerte Sao Paulóban
Verstappen szűk 15 másodperccel maradt le a McLaren pilótája mögött.
Fresh headlines from around the world. Gaming, politics, technology and everything in between.
Verstappen szűk 15 másodperccel maradt le a McLaren pilótája mögött.
Sebastián Lelio chilei filmrendező 2018-ban nyerte el Chile történetének második Oscar-díját.
A jövő év végéig az is eldől, csak államegóvó beavatkozásokat fognak végezni, vagy teljeskörűen felújítják a hidat.
Részletesen átnéztük, melyik tételen mennyit spórolna a kormány az új költségvetésben, és mire jut több pénz.
Egy lottónyeremény mindent megváltoztat, még a szerelmi életet is. Ez utóbbira figyelt fel egy nemzetközi kutatócsoport, miközben azt vizsgálta, hogy mit jelent a házasság szempontjából az a tény, hogy az anyagi gondok elszállnak. Érdekes megfigyeléseket tettek.
Szerbia nem egy másik vezért választott az eddigi helyett, hanem egy fogalomra, egy szimbólumra szavazott, a fiatalokra és a jövőre – ez pedig nemzetközi viszonylatban is ritkaság, mondhatni, egyedülálló. A kiemelt vezető nélküli egyetemisták látványos győzelmét látványos Vucsics-vereség és a vajdasági magyar párt látványos bukása kísérte.
Alekszandar Vucsics sem úszta meg a mémesedést, miután kiderült: elvesztette a szerbiai választásokat.
A zöld-fehérek a portugál másodosztályú Torreensét győzték le.
Allnira republishes accessible articles under owner-declared permissions, with original authors, publishers and image credits. Automatic cloud imports run hourly; open pages check for updates every 15 seconds. Publication delays depend on each feed.