A tavalyi világbajnok Lando Norris, a McLaren versenyzője nyerte a Forma-1-es Sao Pauló-i Nagydíjat vasárnap. A brit pilótának ez az idei harmadik és pályafutása 14. futamgyőzelme.
A rajtnál a világbajnok Andrea Kimi Antonelli könnyedén hagyta ott a többieket, köztük az élről induló Norrist is és körről körre magabiztosan növelte előnyét. Antonelli a huszadik körben nem sokkal azután, hogy a mezőny nagy része gumikat cserélt az egyre inkább száradó pályához viszonyulva, a célegyenes végén megpördült, de vissza tudott térni a pályára, hibáját kihasználva azonban Norris az élre tört, ráadásul Isack Hadjar is megelőzte a Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnokát.
A verseny hátralevő részének legnagyobb kérdése az volt, hogy az interlagosi pályát végül eléri-e az a hatalmas esőfelhő, amely szinte végig „körbejárta” a helyszínt. Ez végül a 61. körben, azaz 11-gyel a vége előtt érkezett meg, a boxokban pedig pillanatok alatt készen álltak az újabb gumicserére.
Néhány körig még mindenki próbálkozott, de végül a hajrára mindenki cserélt, Norris ekkor senkitől sem zavartava autózhatott az élen, mögötte pedig jócskán lemaradva a négyszeres világbajnok, a 21. helyről induló Max Verstappen, valamint a másik Red Bull, a francia Isack Hadjar. A leintésig - melyet a brazil sztárfutballista, Neymar tett meg - nem is változott a sorrend.
Max Verstappen a boxban
NELSON ALMEIDA / POOL / AFP
Mindeközben George Russell negyedik és Antonelli ötödik helyével a Mercedes Interlagosban bebiztosította konstruktőri világbajnoki címét. Az istálló öt év után ünnepelhet újra elsőséget, amely összességében a kilencedik.
Pályafutása 400. futamát teljesítette a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit klasszisa - második az örökranglistán a spanyol Fernando Alonso (448) mögött -, aki ezúttal kilencedik lett.
A vb két hét múlva Las Vegasban folytatódik.
A vasárnapi Forma-1-es Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása
Végeredmény (pontszerzők):- Lando Norris (brit, McLaren): 1:35:23.504 óra
- Max Verstappen (holland, Red Bull): 14.602 másodperc hátrány
- Isack Hadjar (francia, Red Bull): 24.485 mp h.
- George Russell (Mercedes): 33.991 mp h.
- Kimi Antonelli (olasz, Mercedes): 36.017 mp h.
- Oscar Piastri (ausztrál, McLaren): 56.475 mp h.
- Charles Leclerc (monacói, Ferrari): 1:13.586 perc hátrány
- Liam Lawson (új-zélandi, Racing Bulls): 1:15.402 p h.
- Lewis Hamilton (brit, Ferrari): 1 kör hátrány
- Nico Hülkenberg (német, Audi): 1 kör hátrány
Pole pozíció: Norris
A vb-pontversenyek állása 20 futam utánVersenyzők:
- Antonelli: 390 pont (már világbajnok)
- Verstappen: 279
- Russell: 262
- Hamilton: 261
- Leclerc: 251
- Norris: 246
- Piastri: 152
- Hadjar: 122
- Lawson: 87
- Pierre Gasly (francia, Alpine): 42
- Arvid Lindblad (brit, Racing Bulls): 38
- Franco Colapinto (argentin, Alpine): 27
- Oliver Bearman (brit, Haas): 23
- Hülkenberg: 14
- Gabriel Bortoleto (brazil, Audi): 14
- Esteban Ocon (francia, Haas): 7
- Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin): 7
- Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams): 7
- Alexander Albon (thaiföldi, Williams): 5
- Cunoda Juki (japán, Racing Bulls): 1
- Hirakava Rjó (japán, Haas): 1
Csapatok:
- Mercedes: 652 pont (már világbajnok)
- Ferrari: 512
- Red Bull: 415
- McLaren: 398
- Racing Bulls: 112
- Alpine: 69
- Haas: 31
- Audi: 28
- Williams: 12
- Aston Martin: 7
Source: HVG · HVG, MTI
At a glance
- Topic
- Sports
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira