Miközben a zwickaui autógyár jövője bizonytalan, a Volkswagen új üzleti lehetőséget talált abban, hogy az autókat nem összeszereli, hanem szétszedi.
-
HVG
Új szerepet kapott a Volkswagen zwickaui üzeme: az autógyártás mellett immár járművek szakszerű szétszerelésével is foglalkoznak, hogy a még használható alkatrészeket ismét értékesíthessék. Az új bontósor 2027-től évente akár 4100 autót is feldolgozhat.
A nyolc állomásból álló létesítmény két műszakban, mintegy száz dolgozóval működik majd. Egyelőre elsősorban olyan előszériás autókat bontanak szét, amelyek nem kerülhetnek közúti forgalomba, később azonban az életciklusuk végére ért járművek is ide kerülhetnek.
A kiszerelt alkatrészeket ellenőrzik, majd eredeti, használt Volkswagen-alkatrészként értékesítik a márkakereskedőkön, szervizeken és alkatrész-kereskedőkön keresztül. A vállalat egyébként már július óta kínál ilyen termékeket.
A legkeresettebbek az ajtók, lökhárítók, motorok és sebességváltók. A Volkswagen célja, hogy az új alkatrészeknél kedvezőbb árú javítási lehetőségeket biztosítson, és ezzel olyan autókat is érdemes legyen megjavítani, amelyeknél a magas javítási költség miatt egyébként a bontás mellett döntenének.
Egyelőre azonban nem tudni, mekkora megtakarítást jelenthet mindez az autótulajdonosoknak. A Volkswagen nem közölte, mennyivel lesznek olcsóbbak a bontott alkatrészek az újaknál, és a garanciális feltételekről sem árult el részleteket.
A program nemcsak az alkatrészek újraértékesítéséről szól, hanem az alapanyagok visszanyeréséről is. A Volkswagen számításai szerint egyetlen szétszerelt autóból annyi újrahasznosítható műanyag nyerhető ki, amennyi akár három új jármű bizonyos alkatrészeinek gyártásához is elegendő lehet.
Source: HVG
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira