„Ez egy nehézségekkel tűzdelt és rázós időszaka lesz a történelmi szembenézésnek, akármilyen generációról is beszélünk” – nyilatkozta az ügynökaktákról szólva Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár a Népszabadságnak.

A lap képviselőket kérdezett hétfőn a parlamentben a témában. Arra a felvetésre, hogy az ügynökakták okozhatnak-e meglepetéseket akár ismert emberek múltjával kapcsolatban is, Strompová Viktória azt mondta, bárki érintett lehet, akár még Tisza-frakciótagok is. A Tisza frakcióvezető-helyettese szerint ők is csak csütörtök reggel fognak szembesülni ezzel, amikor nyilvánosságra hozzák az aktákat.

Úgy látja, miután élnek még olyanok, akik elszenvedők voltak, a bosszú és a harag erős lehet, de ezeket az érzelmi reakciókat nemzeti összefogással, toleranciával, empátiával és normalitással mindenkinek kicsit dolga tompítani.

Lesznek a művészvilágban is olyanok, akikre nem gondoltunk

– mondta a lapnak Szabó István filmrendező ügyére utalva Nagy Ervin. 2006-ban, az ügynökakták elemzése révén derült fény arra, hogy Szabót, az Oscar-díjas Mephisto című film rendezőjét fiatalon beszervezték, írjon jelentéseket az államvédelemnek. A filmrendező a nyáron adott exkluzív interjút a HVG-nek.

A kultúráért felelős államtitkár mindenkit józanságra és objektivitásra sarkall. Egyes „óriás alkotók” beszervezéséből kiindulva azt is kiemelte, hogy az akkoriak olyan történelmi idők voltak, amikor Magyarországon embereket akasztottak. „Azt tudnia kell a fiatal generációnak, hogy itt egy olyan időszak volt, amikor gépfegyverek voltak, halálos ítéletek és koholt vádak alapján zajló perekkel” – magyarázta.

„Nagyon fontos, hogy ez megtörténik és egy óriási adósságot dolgoz le a magyar közélet, mert 36 éve meg kellett volna ennek történnie, de különböző okok miatt nem történt meg” – mondta a kérdésről Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter is az adósság rendezését hangsúlyozta, hozzátéve: 60-80 ezer név kerül nyilvánosságra, bár egykor szakértők szerint 130-150 ezer ember is kapcsolatban lehetett egykor valamilyen módon az állambiztonsági szolgálatokkal.

Szerintem kellő ésszel és érzékenységgel kell kezelni ezt a témát. Ha valakinek a neve rajta van a listán, az nem jelenti feltétlenül azt, hogy egy gonosz ember, egy besúgó volt

– hangoztatta Tanács Zoltán.

Voltak, akiket megpróbálták beszervezni, de nem sikerült, És persze lehettek olyanok is, akik önként és dalolva, előnyökért cserébe vállalták ezt a munkát – fejtette ki a tárcavezető.

A lap érdeklődésére az Országgyűlés fideszes alelnöke is támogatóan nyilatkozott. „Az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával azt gondolom, hogy senkinek semmi gondja nem lehet, hogyha azok valóban a teljes igazságot megmutatják, és nem lehet majd a későbbiekben arra használni, hogy egyes embereket vagy családokat indokolatlanul meghurcoljanak vagy megrágalmazzák őket olyan cselekedetekkel, amelyeket esetleg nyomás vagy zsarolás hatására tettek annak idején” – magyarázta Vitályos Eszter.

Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi formát megfelelőnek tartják-e, azt felelte: meglátják, hogyan fog megtörténni. Arra a kérdésre, hogy a Fidesz-kormány miért nem hozta nyilvánosságra az aktákat, úgy válaszolt: aki kíváncsi a múltra és hogy kit hogyan zsaroltak, kit hogyan jelentett, az eddig is utánajárhatott ennek.

Magyar Péter miniszterelnök hétfőn napirend előtti felszólalásában beszélt az ügynökakták november 4-i megnyitásáról. Azt mondta, 36 éves adósság törlesztését kezdi meg ezzel az állam, a felszínre kerülő traumák kibeszéléséhez pedig türelmet és figyelmességet kér az országtól. Két lépésben nyitják meg ezeket, a következő céldátum 2027 februárja.

The Guardian: Az ügynöklisták közzétételével Magyarország szembenéz a múlttal

A magyar titkosszolgálatok 1945 után 44 éven keresztül több tízezer besúgót vettek igénybe, hogy elnyomják az elégedetlenséget, ám az aktájuk végre nyilvánosságra kerül.

Source: HVG

At a glance

Topic
World
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira