Nehéz, időt és türelmet igénylő folyamatnak nevezte a kulturális rendszer átalakítását, és bizalmat kért a kormánynak a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Tarr Zoltán kedden a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.

Tarr a jövő évi kulturális költségvetés-tervezet elleni tiltakozásokra reagálva azt mondta, hogy meg kell érteni, hogy egy tizenhat-húsz éves rendszer átalakításán dolgoznak, ami nem kéthetes vagy öt hónapos munka, hanem hosszabb időt vesz igénybe.

Hozzátette,

az átalakítás lényege, hogy szűnjön meg a kultúrában a politikailag befolyásolt döntéshozás, a felszabadulás tegye lehetővé a kreatív alkotást, és a kultúrát használók döntése alapján kapjanak támogatást a kulturális szervezetek.

A miniszter szerint a költségvetési tervezetben a béremelés szándéka egyértelmű. A kulturális és közgyűjteményi dolgozók több mint tíz százalékos béremelése viszont nyilván nem az az összeg, amelyet a programjukban megfogalmaztak. Az ország teljesítőképessége ennyit bír el – jegyezte meg.

Hétfő folyamán a hazai kulturális ágazat szereplői – szakmai közösségek, érdekképviseletek, intézményvezetők és alkotók – közös nyilatkozatot adtak ki, jelezve, hogy nem értenek egyet a kormány 2027. évi költségvetési tervezetének a kulturális szférára vonatkozó részével. Az szerintük „nem egy új kultúrpolitika alapjait teremti meg”, hanem jelentős részben annak a rendszernek – az előző intézményi és finanszírozási struktúráknak – a további működését biztosítja.

Kifogásolják, hogy nem történt meg a korábbi kulturális támogatási rendszer érdemi felülvizsgálata, a NER finanszírozási prioritásai érvényesülnek továbbra is. Meglátásuk szerint az „évek óta alulfinanszírozott, sok esetben a fennmaradásukért küzdő intézményeknek és alkotóközösségeknek a költségvetésben is felismerhető fordulatra van szükségük”, továbbá kezdeményezik, hogy a kulturális és művészeti szakmai szervezetek képviselőinek részvételével történjen egyeztetés, a kulturális költségvetés előirányzatairól, a finanszírozás legfontosabb problémáiról és a szükséges módosításokról.

A nyilatkozat aláírói:

  • Magyar Színházi Társaság
  • MASZK Országos Színészegyesület
  • SzíDoSz – Színházi Dolgozók Szakszervezete
  • Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ)
  • Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia
  • Szépírók Társasága
  • Színházi Kritikusok Céhe
  • Dramaturgok Céhe
  • Magyar Műfordítók Egyesülete
  • Magyar Zenei Tanács
  • Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége

Source: HVG · MTI

At a glance

Topic
World
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira