Nagyívű szócsatába kezdett egymással Takács Péter korábbi egészségügyi államtitkár és Magyar Péter miniszterelnök péntek este a fideszes politikus egyik Facebook-posztja alatt. Takács a bejegyzésben azzal fenyegetőzött:
Le fogom ellenőrizni, hogy MINDEN 40 éve dolgozó segédápoló megkapja-e a 67,3 százalékos emelést! Csak szólok.
Meglepő módon a poszt alatt megjelent a miniszterelnök is, aki egy kommentben azzal szúrt oda, „azt le sem kell ellenőrizni, hogy alattad mennyit kaptak” – írta, három sírva nevetős emojival megspékelve gondolatát, majd arról érdeklődött, mindezt hogyan fogja leellenőrizni Takács. „Mindenkinek belenézel a papírjaiba, mint régen?” – szegezte neki a kérdést. A fideszes képviselő visszakérdezéssel reagált: „Lemondtál már az ügynökbotrány miatt? Szégyelld magad!” – fogalmazott.
A facebookos hisztit kiszúró Index szerint volt ennél egy „érdekesebb” kommentje is Takács Péternek. Az egyik kommentelő azt írta neki, hogy „Takács! Számold inkább a lélegeztetőgépeket!”, amire a volt államtitkár úgy reagált:
Lett elég a Covid alatt. Sajnálom, hogy önnek pont nem jutott, ezért szenvedhetett hypoxiás agykárosodást.
Nem ez az első alkalom, hogy Takács Péter – mondjuk azt – furcsa módon reagál a hétköznapi választópolgárok kérdéseire, panaszaira. 2025 decemberében, még államtitkárként üzenetet kapott egy apától, aki 11 hónapos gyerekét vitte be a János-kórházba, miután leesett az ágyról. Bár a vizsgálat gördülékenyen ment, és hamar kiderült, hogy a gyereknek nincsen baja, a férfi felháborodott az intézmény állapotán, különösen azon, hogy nem volt fűtés, de a világítás sem működött, szerinte a kórház olyan volt, „mint egy horrorfilm díszlete”.
A politikus és a férfi közötti üzenetváltások közben Takács többek között azt találta mondani, hogy „bazmeg, elromolhat bármi, amit használnak! Ha elhiszed, hogy Magyar Péter istencsászár parancsára majd a büdös életben SOHA SEMMI nem romlik majd el, akkor jó hülye vagy!”, majd később azt is írta,
hidd el, nem direkt szopatjuk a kisgyerekes családokat.
A választások után pedig egy plázában találták be a fideszes képviselőt, ahol a következő párbeszéd zajlott le:
– Hé, Takács! Hol a 8 milliárd?
– Az anyádba!
– Kérdezd meg a Kőszegi sógorod!
– Téged is följelentelek!
– Tolvaj banda, mentek a börtönbe mind!
Source: HVG
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira