A republikánus szenátorjelöltet támogatja – jelentette be vasárnap, mindössze két nappal az amerikai félidős választások előtt Haley Stevens demokrata kongresszusi képviselő (képünkön) Michiganben. A képviselő vasárnap Mike Rogers (képünkön hátul) republikánus jelölttel jelent meg egy detroiti templomban.
Stevens jelenleg Michigan egyik választókerületét képviseli az amerikai kongresszusban, de idén már a szenátusba szeretett volna bejutni, csakhogy augusztusban a demokraták előválasztásán alulmaradt Abdul El-Sayeddel szemben.
A demokraták el akarják söpörni a republikánusokat a félidős választáson, Trump mindent bevet ennek megakadályozására
A demokraták bíznak a győzelmükben a félidős amerikai kongresszusi választáson, de tíz éve már elbuktak egy megnyertnek tűnő csatát Donald Trumppal szemben.
A két demokrata politikus között nemrég egy Izraelt érintő kampányhirdetés miatt támadt nézeteltérés. Stevens szerint a független szervezet által készített hirdetés Izraelt okolta a magas élelmiszerárakért, ezért annak elítélésére szólította fel El-Sayedet. A demokrata jelölt kampánycsapata végül arra kérte Stevenst, hogy a félidős választásig ne vegyen részt a rendezvényeiken, mondván, jelenléte elterelné a figyelmet a kampány legfontosabb kérdéseiről.
A demokrata szenátorjelöltünk közölte, hogy többé nem lát szívesen a kampányában, és maradjak távol. Igaza van. Ezért ma Mike Rogers támogatását jelentem be
– fogalmazott Stevens a közösségi médiában vasárnap közzétett videójában.
Donald Trump elnök üdvözölte a demokrata kongresszusi képviselő kvázi átállását, és egy iowai kampánygyűlésen arra biztatta Stevenst, hogy lépjen át a Republikánus Pártba.
Mike Rogers bátornak nevezte a képviselőt, akinek a hírek szerint több munkatársa is felmondott renegát bejelentése után. A demokrata El-Sayed kampánycsapata közölte, hogy a képviselő döntését követő négy órában 1,2 millió dollár adományt gyűjtöttek.
A The New York Times és a Siena College vasárnap közzétett közös felmérése szerint El-Sayedet a választók 53, Rogerst pedig 42 százaléka támogatja. A kutatás részben még Stevens bejelentése előtt készült.
Michiganben a visszavonuló demokrata szenátor, Gary Peters mandátumáért folyik a verseny. A mandátum megtartása különösen fontos a demokratáknak, akik a keddi választáson a szenátusi többség visszaszerzésére törekednek.
Épp a félidős választás előtti nap emelkednek csúcsra az üzemanyagárak az USA-ban
A magas benzin- és a dízelárakat a választók rendre le szokták verni az aktuális kormányzó párton. Az olcsóságot ígérő Donald Trump a mostani árakat legnagyobbrészt annak köszönheti, hogy tavasz elején támadást indított Irán ellen.
Source: HVG · MTI
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira