Pintér Bence, Győr polgármestere: Ez így nem szolidaritás, csak adó!

A minőségi újságírás nincs ingyen, ezért építjük 2019 óta a digitális előfizetői közösségünket. Ugyanakkor hiszünk abban, hogy vannak olyan fontos témák, amelyeknek minél több emberhez el kell jutniuk. Cikkünket ezért mindenkinek hozzáférhetővé tesszük, de ha teheti, fizessen elő a hvg360-ra, hogy a jövőben is tudjunk fontos írásokat mindenkivel megosztani.

Elsőre jól hangzó híreket kapott az önkormányzati szektor: csökken a szolidaritási adó főösszege a központi költségvetésben 15 százalékkal, és nő az állami normatíva összege nagyjából 60 milliárd forinttal. Amit egyelőre nem tudunk, hogy ez hogy oszlik majd el az új képletek és támogatási döntések alapján az önkormányzatok között.

A helyzet azonban az, hogy ez csak apró szépségtapasz az önkormányzati rendszer finanszírozásán, ami a fideszes rablógazdálkodás miatt a végóráit éli:

most már a napi működés, tehát a kötelező és önként vállalt közszolgáltatások vannak veszélyben számos önkormányzatnál, de százmilliárdokban mérhető az olyan elmaradt beruházások mértéke, amely napi szinten ront a magyar állampolgárok életminőségén.

Nem csak a szolidaritási hozzájárulás miatt állt elő ez a helyzet, hanem azért is, mert a rendszerváltás után létrehozott finanszírozási modellt (az szja egy részének helyben maradását és a gépjárműadót) szépen fokozatosan leépítette az állam, azaz magához vonta a helyben megtermelt adókat.

Hadd magyarázzam el Győr példáján, mi a probléma, mivel a város polgármestereként erről tudok leginkább beszámolni. Győr azért is jó példa, mert el tudjuk mesélni, hogy még az ország leggazdagabb települése is az összeomlás szélére kerülhet a kormányzati elvonás és a korábbi vezetések alatt elszabadult korrupció miatt.

https://hvg.hu/itthon/20260925_budaors-szolidaritasi-hozzajarulas-alkotmanybirosag-wittinghoff

Győr önkormányzati költségvetéséből 2018 óta nominálisan 140 milliárd 482 millió forint esett ki. Ezt az összeget senki sem látja, mert nem költségvetési hiányként jelenik meg, viszont a következménye mégis kézzelfogható: nem újul meg egy út, nem cserélik ki egy óvoda tetejét, egyre ritkábban járnak a buszok.

Hogy mekkora tétről is van szó, ahhoz tudni kell, mit csinál egy önkormányzat. Aki reggel kilép a lakásából, az első ötven méteren találkozik az önkormányzati munka nyomaival. A járdák és az utak nagy részét a városon belül az önkormányzat tartja – vagy tartaná – karban, üzemelteti a közvilágítást, gondoskodik a szemétszállításról, a parkokról és a köztisztaságról. Az óvodák, a bölcsődék, a háziorvosi- és a szociális ellátás, az önkormányzati bérlakások, a közösségi terek és a kulturális intézmények is az önkormányzat feladatai. A mindennapokban megtapasztalt szolgáltatások nagy részét tehát az önkormányzatok nyújtják.

De a rendszerváltás óta odáig jutottunk, hogy miután az állam elvette az önkormányzat bevételeit, a tehetősebb önkormányzatok az államra tartozó feladatokból is át kellett vállaljanak és azokat a maradék bevételeikből finanszírozták.

Győr is így tett. Mióta polgármester vagyok, évente több tízmillió forinttal segítjük a Rendőrség munkáját, főként a járőrszolgálatát. Javaslatomra a kórházban önkormányzati forrásból szereltettünk fel klímákat 30 millió forint értékben; iskolafelújításra 135 millió forint támogatást adtunk, és pályázati forrásból állami utakat is felújítottunk, és fel fogunk újítani. Ezek nem kötelező önkormányzati feladatok, de mivel a győrieknek szüksége volt erre, mert az állam egyre kevesebb közfeladatot vállalt, adtunk rá a maradék pénzünkből. Romba dőlő állami infrastruktúra karbantartására, összeomló állami szolgáltatások üzemeltetésére költöttük el azt a maradék pénzt, ami az állami elvonások után az önkormányzat kasszájában maradt, hogy védjük a győrieket. Az önerős fejlesztésekre pedig így már gyakorlatilag semmi sem maradt…

Hogy a pénzügyi mozgástér mennyit csökkent, azt a számok mutatják. Jövőre már biztos, hogy nem tudunk besegíteni az állami feladatokba.

https://hvg.hu/itthon/20260910_karacsony-gergely-fovaros-tisza-kormany-per-megallapodas-szolidaritasi-hozzajarulas

Az Audi 1993 óta van jelen Győrben, és 2006 óta teljes körű iparűzési adót fizet, így az önkormányzat húsz éve országosan is kiemelkedő adóbevétellel gazdálkodik. 2018-ban azonban két döntés is született. Az akkori városvezetés a győri gazdaság élénkítése érdekében 1,6 százalékra csökkentette az iparűzési adó kulcsát, ami nyolc év alatt 58 milliárd 170 millió forintot hagyott a győri cégeknél. Ez egy évnyi költségvetésünk kétharmada.

Ezen a kulcson jövőre sem változtatunk, mert a helyi vállalkozások versenyképessége a város érdeke, van elég bajuk adóemelés nélkül is. De erről a kedvezményről, erről a bevételkiesésről az önkormányzat maga döntött, felmérve a lehetőségeit. Viszont ugyanebben az évben a Fidesz-kormány bevezette a szolidaritási hozzájárulást. Azóta összesen 82 milliárd 312 millió forintnyi Győrben megtermelt iparűzési adót vont el tőlünk a központi kormányzat. Ez közel egy teljes évnyi költségvetésünk. A legutóbbi, mintegy 13 milliárd forint utolsó részletét éppen most fizettük be, immár az új kormánynak.

A számok a gyakorlatban így néznek ki. Már az adókedvezménnyel elengedett 58 milliárdból is megújítható lett volna tíz év alatt az önkormányzati kézben lévő út- és járdahálózat nagy része a kerékpáros közlekedés bővítésével együtt, kicserélhető lett volna a teljes közvilágítási rendszer korszerű, LED-es lámpákra, és ütemezetten fejleszthetők lettek volna az óvodák, bölcsődék, szociális és kulturális intézmények épületei.

Elmaradt a távhő három kéményének felújítása, és milliárdos adósságok keletkeztek az önkormányzat cégeinél

De tíz év rablógazdálkodása, az állami sarcolás következménye is leginkább elmaradt beruházásokban jelenik meg: minden újabb 13 milliárd egy újabb évnyi felújítás, amely nem készül el. Amikor az elvonás nő, először azokból a feladatokból fogy el a pénz, amelyek saját kezdeményezésű, jóléti fejlesztéseink lennének: például a színházunk felújítása.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a bajok nem csak az elvonásból erednek. A fideszes városvezetés a húsz év kiemelkedő bevételével sem sáfárkodott jól: nyáron használhatatlanra forrósodó terek, fantáziátlan parkolólemezek épültek, miközben elmaradt a klímaálló infrastruktúra és a közösségi közlekedés fejlesztése. Emellett az átláthatatlan gazdálkodás, az elszabaduló korrupció sem segített ezen a kérdésen helyben – ezt mi elkezdtük rendbe rakni Győrben 2024 ősze óta, és jelentős sikereket értünk el.

Ezeket a hibákat nem a Tisza-kormány követte el, és nem is akarjuk rá hárítani. Kijavítani viszont csak úgy tudjuk őket, ha a Győrben megtermelt adóforintok Győrben maradnak.

A szolidaritási hozzájárulással egyébként is csak a baj van

Ezt okozza tehát a településeken a szolidaritási hozzájárulás. És most beszéljünk arról, hogy mi a baj a szolidaritási hozzájárulással/adóval mint elvonási formával. 

Nem meglepő módon a legtöbben csak arról hallanak, hogy az önkormányzatoknak milyen sok pénzt kellene fizetniük az államnak, és hogy ez nem fog menni. Érthető, mert ez tényleg probléma.

De a szolidaritásinak hívott adóval más gondok is vannak. És itt még nem is csak a kivetés-beszedés módjának alkotmányellenességére gondolok, ami miatt én is az Alkotmánybírósághoz fordultam; és nem is az összeg nagyságára.

Nem vitatom, hogy szükség van a különböző területi önkormányzatok közötti pénzkiegyenlítésre – ilyen mechanizmusokra külföldön is bőven van példa –: könnyen belátható, hogy az emberek nem feltétlenül azon a településen laknak, ahol dolgoznak, nem minden település tud gyárakat, nagyobb munkáltatókat vonzani, és a többi, így azoknak nem igazán lesznek sem adó- sem egyéb bevételeik. A Helyi Önkormányzatok Európai Chartája – melyhez Magyarország is csatlakozott – kifejezetten legitimnek tekinti a pénzügyileg gyengébb önkormányzatokat védő kiegyenlítést.

A fő problémám – ha rendezzük az összegekkel kapcsolatos problémákat –, hogy ennek az adónak a hasznosulása teljesen átláthatatlan, a jelenlegi kormány pedig – az előzővel egyetemben – semmit nem mond arról, hogy tulajdonképpen hogyan is kellene finanszírozni az önkormányzatokat és fejleszteni a településeket. 

Nézzük részletesen, mi a probléma.

1. Több európai országban külön parlamenti reformfolyamat, az érintett területi önkormányzatok bevonása, hatásvizsgálatok, átmeneti kompenzációk és sok esetben széles pártközi megállapodás előzte meg a rendszer kialakítását vagy nagyobb átalakítását. Magyarországon ezzel szemben a szolidaritási hozzájárulás 2017-ben az éves költségvetési törvény részeként jelent meg mindenféle egyeztetés nélkül.

2. A fent említett Charta az önkormányzatok valódi függetlenségét csak akkor látja biztosítottnak, ha az önkormányzatok pénzügyi autonómiája is megvalósul – márpedig, a jelenlegi elvonások mértéke alapján nem valósul meg. A helyi önkormányzatiság egyik alapelve, hogy a településnek legyen saját bevétele, amelyről a saját hatáskörében dönthet.
   
3. A szolidaritási adóval és annak átláthatatlan újraelosztásával gyengült a helyi elszámoltathatóság is. Nem egyértelmű, milyen fejlesztés kinek köszönhető vagy éppen melyik rossz döntés kinek köszönhető, hiába létezik önkormányzat, a helyi választásokkal a választók nem igazán tudják befolyásolni a gazdasági döntéseket, sem számonkérni azokat.
   
4. Nem világos, hogy pontosan ki szolidáris kivel. A konstrukció neve azt sugallja, hogy a gazdag települések pénze közvetlenül a szegényebb településekhez kerül. Valójában a hozzájárulás a központi költségvetés önkormányzati fejezetének bevétele. A kormányok pedig egyszerűen nem mondják meg, hogy az ide befolyó pénzeket aztán ki és mire kapja. Mivel ez a pénz a helyiek – győriek – által megtermelt vagyon, mindenkinek joga lenne tudni, hogy mire fordítják, még akkor is, ha ebből tényleg a szegényebb településeket segítik. Egyelőre, valójában, még ezt sem tudjuk. Arra sem kaptunk még ígéretet sem, hogy a Tisza változtatna a Fidesz gyakorlatán, és legalább a már általuk beszedett pénzek elköltését átláthatóvá tennék.
   
5. A befizető és a kedvezményezett közötti kapcsolat megszakadása gyengíti az elszámoltathatóságot abba az irányba is, hogy a kedvezményezett, tehát a központi kormányzat jól költik-e el ezeket a pénzeket.
   
6. Egy valódi kiegyenlítési rendszerben világos képlet mondhatná meg, hogy mely települések mekkora forráshiánya indokolja az újraelosztást.
   
7. A jelenlegi rendszerből nem derül ki, mi a kiegyenlítési cél. Az, hogy minden település azonos minimum színvonalú közszolgáltatást legyen képes nyújtani? Hogy az egy főre jutó rendelkezésre álló forrásokat közelítsék? Hogy a szegény térségek beruházási lemaradását csökkentsék? Vagy egyszerűen az állami önkormányzati finanszírozás nettó költségét mérsékeljék? Ezek egészen különböző célok, eltérő képletet igényelnének. Ha nincs világosan definiált cél, azt sem lehet megmondani, hogy a rendszer jól működik-e. Teszem hozzá, sajnálatos módon egyelőre a központi költségvetési lyukak tömködése az egyetlen azonosítható cél.
   
8. A szolidaritási adó jelenlegi formája bünteti a helyi gazdaságfejlesztést, lényegében növekedési adóként működik. Fontos kapcsolat van aközött, hogy egy önkormányzat vállalkozásokat vonz, ipari parkot, utakat és más gazdasági infrastruktúrát fejleszt, illetve aközött, hogy ennek eredményeként később több saját bevétele keletkezik. Ezt a kapcsolatot azonban egyszerre gyengíti a szolidaritási hozzájárulás és a helyi iparűzési adó (hipa) növekmény külön elvonása: 2025-ben a korrigált növekmény 100, 2026-ban 70 százaléka került a Területfejlesztési Alapba. Így, ha egy település sikeresen növeli gazdasági és iparűzésiadó-bázisát, a többlet jelentős része nem marad helyben a jelenlegi szabályok szerint. Innentől a gazdasági fejlesztések költségeit és kockázatait főleg maga az önkormányzat viseli, miközben az állam kapja a pénzügyi haszon nagy részét. Hosszabb távon ez ronthatja az iparterületek, közlekedési kapcsolatok és vállalkozásbarát infrastruktúra fejlesztésének önkormányzati megtérülését.
   
9. Ráadásul az elvonás csökkentheti a beruházásokhoz szükséges saját forrást is. Az önkormányzati beruházások jelentős részénél nemcsak pályázati támogatással kell számolni, hanem önrész, előfinanszírozás és későbbi fenntartási pénzzel is. Így van ez a beígért, de egyelőre meg nem érkezett európai uniós források esetében is.
   
10. A rendszer kiszámíthatatlan. Az elmúlt években többször változtak a sávok, mértékek, fizetési szabályok és kapcsolódó elvonások. 2026-ban például külön veszélyhelyzeti rendelet iktatta be egyes, érintett településeknél 50 milliós szolidaritásihozzájárulás-mentességet, miközben ugyanebben az évben a befizetés négy nagy részletben történik. Pedig a középtávú önkormányzati beruházások is már sokéves pénzügyi tervezést igényelnek, így nem lehet jól csinálni.
    
11. A fizetési ütemezés sok önkormányzatnak önmagában problémát okozhat. 2026-ban például január 26-án kellett fizetni az első részletet, majd áprilisban, júliusban és októberben további jelentős összegeket. Eközben a valóság az, hogy több önkormányzat esetében januárban még nem érkezik annyi helyi adóbevétel, amely fedezné a befizetést.
    
12. A szolidaritási adó nem veszi kellően figyelembe, hogy a gazdasági teljesítmény helyben költségeket is okoz. Egy nagy ipari, logisztikai vagy szolgáltató központ több úthasználatot, ingázót, tömegközlekedési igényt, területhasználati konfliktust, infrastruktúra-karbantartást és egyéb externális költséget generálhat. A hipa részben éppen azért fontos helyi bevétel, mert ezeknek a költségeknek legalább egy részét helyben lehet belőle finanszírozni. A szolidaritási hozzájárulás számítási képlete viszont sokkal inkább a bevételi oldalt nézi, mint ezeket a kiadásokat. A Helyi Önkormányzatok Európai Chartájának kiegyenlítési elve ezzel szemben nemcsak a bevételi források egyenlőtlen eloszlását, hanem a pénzügyi terheket is figyelembe veszi.
    
13. Különösen torzíthatja az ipari és ingázási központok helyzetét az egy lakosra vetítés. A nevező az állandó lakosság, miközben egy regionális központ infrastruktúráját naponta sok tízezer nem helyi lakos is használhatja. Így egy olyan város, amelybe naponta rengetegen ingáznak, és így rengeteg embernek nyújt valamilyen szolgáltatást, papíron gazdagabbnak látszhat az egy főre jutó hipa alapján, miközben a többletbevételhez többletkiadások is kapcsolódnak.
    
14. A jelenlegi rendszer elsősorban bevételi képességet mér, nem tényleges pénzügyi helyzetet. A 2026-os szabály szerint a kulcsmutató az egy lakosra jutó iparűzési adóerő-képesség, ráadásul, azt sem veszi figyelembe, hogy Győrben ez nem 2%, mint a legtöbb településen, hanem – a korábbi városvezetések döntése értelmében – 1,6%. (Az „adóerő-képesség” pedig az iparűzési adóalap egységesen 1,4 százalékkal számított értéke – tehát, Győrt ezzel a rugalmatlansággal büntetik). Ez nem ugyanaz, mint az önkormányzat ténylegesen elkölthető pénze: két azonos adóerő-képességű városnak egészen eltérő lehet az intézményhálózata, úthálózata, közösségi közlekedése, szociális terhe, adósságszolgálata vagy felújítási szükséglete.
    
15. A jelenlegi rendszer összemossa a „gazdag települést” a sok iparűzési adóalappal rendelkező településsel. Egy ipari város lakossága nem feltétlenül kiemelkedően jómódú azért, mert területén nagy cégek működnek. A lakosság jövedelme, vagyona, szociális problémái és az önkormányzat hipa-adóalapja két külön dolog. Így, papíron hiába rendelkezik nagy összegű bevétellel egy önkormányzat, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a település lakói is kedvezőbb helyzetben vannak, márpedig akkor az önkormányzatnak többet kell segíteni, ami pénzbe kerül.
    
16. A Tisza Párt maga sem tudja, hányadán áll a szolidaritási adóval. 2025 májusában a Tisza Párt hivatalos honlapja még az alábbiakat írta: „A TISZA visszaadja az önkormányzatok hatásköreit és feladatait az ehhez tartozó forrásokkal és megszünteti a szolidaritási adónak csúfolt kormányzati sarcolást.”
    A párt ez évi kongresszusán Magyar Péter ugyanezen szavakkal ismertette a fenti ígéretét, a szolidaritási hozzájárulás megszüntetését, hozzátéve, hogy ez „a Tisza kiemelt vállalása”. Majd úgy folytatta: „Pártkötődéstől függetlenül felhívom az összes falu és város polgármesterét és helyi képviselőjét, hogy a saját településeik érdekében támogassák a Tisza programját, a valódi önkormányzatiság visszaállítását és a kormányzati pénzelvonás azonnali leállítását.”
    A szolidaritási adó megszüntetésének ígérete a választási kampány végére aztán a szolidaritási adó érdemi csökkentésének ígéretére apadt. Az új programba már az került bele: „A szolidaritási hozzájárulást átalakítjuk, csökkentjük annak mértékét, átláthatóbb és méltányosabb lesz, a befizetési kötelezettségeket a valós helyi adottságokhoz igazítjuk.”

A 2026 tavaszi választási győzelmet és kormányalakítást követően azonban Magyar Péter miniszterelnök májusban bejelentette, hogy egyelőre marad a rendszer, és az önkormányzatoknak be kell fizetniük az adót, ugyanakkor a csőd szélére sodródott Budapestnek egy átmeneti 60 napos fizetési haladékot biztosított az államkincstár. Az őszi országjárás során a kormányzati álláspont némileg finomodott, miután a miniszterelnök szeptemberben Pécsett bejelentette: a kabinet hajlandó a legnehezebb helyzetben lévő települések idei adójának egy részét elengedni, hosszabb távon pedig nem az adó teljes kivezetése a cél, hanem annak fokozatos csökkentése és méltányosabbá tétele. Az új, igazságosabb modell kidolgozására Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési, valamint Kármán András pénzügyminiszter kapott felhatalmazást.

A miniszterek ezen munkájáról, a 2027-re tervezett költségvetés néhány vonatkozó számáról a napokban kaphatott tájékoztatást az ország a miniszterelnök napirend előtti felszólalásából a Parlamentben. Eszerint a szolidaritási adó főösszege a központi költségvetésben 15 százalékkal csökken, az állami normatíva összege nagyjából 60 milliárd forinttal nő. Részleteket ugyan még nem ismerünk, kormányzati nyilatkozatok alapján azonban kikövetkeztethető, hogy a szolidaritási hozzájárulás főösszegének csökkentése eltérő arányban érinti majd az egyes önkormányzatokat, nem mindenkinél 15 százalékkal csökken majd sarc, lesz, akinél még ennél kevesebbel. A plusz állami normatívát pedig a kisebb települések között tervezik elosztani Kármán András pénzügyminiszter úr bejelentése szerint, így a korábban a szolidaritási hozzájárulás igazságtalan matematikai képlete alapján másokhoz képest is aránytalanul rosszul járt nagyvárosok, középvárosok továbbra is hoppon maradhatnak.

A 15 százalékos, településenként várhatóan eltérő mértékű, jelképes csökkentés önmagában egészen biztosan nem fogja kirántani az önkormányzati szektort a gödörből, ahova a Fidesz elásta. Egy kis lépés talán lehet előre, ha több lépés követi. Bízom benne, hogy így lesz.

Addig is felelőtlen felszólalni az elégedettség hangján, főleg az önkormányzati szektor egészét érintőleg. Hiszen ez mind a kormányban, mind a választópolgárokban azt a hamis látszatot keltheti, mintha a probléma a 2027-es költségvetésben eszközölni kívánt jelképes változtatásokkal megoldódna.

Egyelőre azt látom, hogy a szolidaritási adó teljes eltörlésének és a „kormányzati pénzelvonás azonnali leállításának” ígérete a sarc érdemi csökkentésének ígéretére, majd az érdemi csökkentés ígérete jelképes csökkentés bejelentésére zsugorodott.

Tudom, hogy nehéz, de így állunk most. Az önkormányzatoknak pedig nincsenek évei arra, hogy megoldódjon ez a kérdés:

·  már a 2026-os évben minden önkormányzatnak további pénzügyi segítséget kell nyújtani;

·  a 2027-es költségvetésben jóval nagyobb mértékű csökkentésre van szükség a szolidaritási adó tekintetében;

·  a 2028-as évre teljesen át kell alakítani az önkormányzatok finanszírozását, úgy, hogy a helyben megtermelt adónak helyben kell maradnia.

Nyitóképünkön Pintér Bence, fotó: HVG/Veres Viktor