Ezt követően a bíróság már csak az ülés megtartása mellett dönthet a letartóztatás meghosszabbításáról.
-
HVG
Újra meghosszabbították Bús Balázs letartóztatását, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) volt alelnöke így december 25-ig, azaz karácsonyig biztosan rács mögött marad – közölte a Kecskeméti Törvényszék az MTI-vel. Óbuda egykori fideszes polgármesterét különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolják az NKA támogatásaival kapcsolatos ügyben.
Bús Balázst június 25-én tartóztatták le, először 30 napra, ezt azonban később október 25-ig meghosszabbították. Az ügyészség október 19-én indítványozta a letartóztatás további meghosszabbítását. A bíróság úgy látta, hogy a bűncselekmény megalapozott gyanúja, valamint a kényszerintézkedés különös okai – a gyanúsított jelenlétének biztosítása és a bizonyítás megnehezítésének megakadályozása – változatlanul fennállnak. December 25-ét követően azonban már csak az ülés megtartása mellett dönthetnek a kényszerintézkedés meghosszabbításáról.
Az ügyészség szerint a NKA 2024. decemberétől a vonatkozó törvényi előírások és szabályzatok megszegésével 1079 darab, összesen 17 milliárd forintot meghaladó összegű támogatásról döntött. Búst azóta az óbudai korrupciós ügyben is meggyanúsították, letartóztatását a szegedi Csillag börtönben tölti, ahonnan Magyar Péternek is üzent.
Source: HVG
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira