A pára- és ködfoltok feloszlását követően jellemzően napos, száraz idő várható a hétvégén 8-12 Celsius-fok közötti csúcsértékekkel, de a hajnalok fagyosak lesznek, általában mínusz 5 és plusz 1 fok közé hűl majd le a levegő – derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Pénteken az éjszaka képződő párásság, ködfoltok a délelőtt folyamán feloszlanak, és túlnyomóan derült lesz az ég. Az ország északkeleti felén lehet a déli, kora délutáni órákban átmeneti felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet az Alföldön élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire mínusz 5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű.
Szombaton hajnalra többfelé pára, foltokban köd képződik, helyenként alacsonyszintű rétegfelhőzet is lehet az égen. Ezek feloszlását követően napos, száraz idő várható fátyolfelhőkkel. A keleties szél néhol megélénkülhet. Reggelre zömmel mínusz 5 és plusz 1 fok közé hűl le a levegő, de a fagyzugokban ennél jóval hidegebb is lehet. A csúcsérték 8 és 12 fok között alakul.
Vasárnap a hajnali párásság, köd megszűnését követően általában napos, száraz időre lehet számítani, ugyanakkor délnyugat, nyugat felől kissé megnövekedhet a felhőzet. A délkeleti, déli szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, Sopron térségében azonban élénk, erős lökések kísérhetik. Reggelre általában mínusz 5 és plusz 1 fok közé hűl le a levegő, de a fagyzugokban ennél jóval hidegebb is lehet. Kora délutánra 8 és 12 fok közé melegszik fel a levegő.
Source: HVG · MTI
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira