Bencsiket Szijjártó Péter nevezte ki diplomatának, miután a 2022-es választás előtt kilépett a Jobbikból és önálló pártot alapított.
-
HVG
Megbízatása lejártát követően is Koppenhágában maradt a volt diplomata Bencsik János – szúrta ki a 444 a The Coppenhagen Post cikkét. A Jobbik egykori politikusa tavaly került a dán fővárosba, ahol a magyar nagykövetség második embere, „elsőbeosztott diplomata” volt.
A dán lapnak az egykori politikus felidézte, hogy a vonaton ült, amikor hívták a külügyminisztériumtól, hogy szeretne-e Koppenhágába menni. Bencsiket korábban Szijjártó Péter Kanadába küldte volna konzulnak, de oda szélsőjobboldali múltja miatt nem kapott vízumot.
Bencsik a cikk szerint kiküldetése alatt beleszeretett a városba, amire az ébresztette rá, hogy egy dán autószervizben látott két férfit, akik annak ellenére beszélgettek nem alá-fölérendeltségi viszonyban, hogy az egyikük főnöke volt a másiknak. Elmondása szerint először azt hitte, hogy csak pozíciója miatt voltak hozzá kedvesek Dániában, de megbízatása megszűnése után rájött, hogy csak egyszerűen ilyen barátságosak.
Bencsik János 2009 és 2020 között politizált a Jobbikban, 2019-ben lett a párt budapesti elnöke és országgyűlési képviselője. 2020-ban kilépett a pártból, majd Polgári Válasz néven saját mozgalmat alapított. Az új párt végül egyetlen képviselőjelöltet tudott indítani a 2022-es választáson, azóta pedig meg is szűnt. Bencsik a választást követően felhagyott a politizálással, ekkor kapta meg Szijjártótól előbb a meghiúsuló kanadai, majd a dán kinevezést.
Source: HVG
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira