„Mindig nagyokat röhögtünk Anyuval, amikor a beszervezési kísérletéről mesélt. Egy tanítványáról kellett volna jelentenie. Azt mondta, iszonyatosan megijedt pusztán attól, hogy egy béemes (belügyminisztériumi dolgozó – a szerk.) ül vele szemben” – írja Petrás Lilla.
A posztból kiderül, hogy Petrás édesanyjának támadt egy mentő ötlete és elkezdte adni „a szép, de buta szőke nőt”.
„Akkor ezeket meg kell kérdeznem a tanítványomtól? De azért szólhatok neki, hogy jelentést kell írnom róla? Jó, akkor majd megkérem anyukámat, hogy segítsen a jelentés megírásában. Miért, neki se mondhatom el? De hát én sose titkolózom anyukám előtt” – idézi fel Petrás a történetet.
A beszervezéssel próbálkozó operatív tiszt végül feladta a dolgot és megkérte a nőt, hogy menjen haza és felejtse el, hogy valaha is találkoztak.
„Így kapta Anyu, a »kizárt hálózati személy« besorolást. Mert bár látszólag beleegyezett mindenbe, mégis kizártnak tartották, hogy vele együtt lehetne működni valaha is” – írja Petrás.
A posztban végül Petrás leírta, hogy azoknak vezették rá az anyagára a hálózatból kizárást, akiket nem tudta rávenni az együttműködésre az állambiztonság.
Ehhez érdemes hozzátenni, hogy az édesanyja esetében ez történhetett így, ugyanakkor az állambiztonság egy sor másik ok miatt is dönthetett arról, hogy kizár ügynököket a hálózatból. Ilyen volt például, ha valamilyen okból megszűnt a hálózati személy felhasználhatósága, mondjuk új munkahelye lett, vagy elköltözött és ott már nem tudták kire ráállítani. Ilyenkor is rákerült az anyagára a kizárás.
Honnan jöttek, kikről jelentettek, hányan voltak – infografikákon a Kádár-kori ügynökhálózat
Mennyi ügynöke volt a Kádár-korszak állambiztonságának? Hol találkoztak a tartótisztjeikkel? Hogyan rangsorolta az informátorait a rendszer? Mennyire gyakran próbáltak zsarolással beszervezni embereket? Milyen társadalmi hátterük, iskolai végzettségük volt az ügynököknek? Tényleg tilos volt párttagot beszervezni? Többek között ezeket a kérdéseket válaszoljuk meg a korszak kutatóinak segítségével.
Source: HVG
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira