Nyilas Zoltán András északpesti esperest választották a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökévé – közölte az egyházkerület a honlapján szerdán. Az új püspök Balog Zoltánt váltja tisztségében, aki 2021 óta vezette az egyházkerületet, és nem indult a választáson.
A kegyelmi botrány kirobbanása után Balog Zoltán lemondott a református egyház zsinati elnökségéről, püspöki címét azonban megtartotta.
Balog Zoltán: Lemondtam a Zsinat lelkészi elnökségéről
"Súlyos politikai hibát vétettem, de kegyelmi ügyben. Kegyelmet kértem. Kegyelmet akartam valakinek. És ha ezért most el kell mennem, nehogy azt higgyétek, hogy az megoldás lesz", mondta a lemondást bejelentő beszédében. Balog ugyanakkor ezek alapján marad püspök és lelkész is.
Az egyházkerület választási bizottságának közleménye szerint a püspöki tisztségre leadott 292 érvényes szavazatból 172 szavazat érkezett Nyilas Zoltán Andrásra, a másik jelöltet, Lovas Andrást 120-an támogatták szavazatukkal.
A főgondnoki tisztségre Szathmáry Gergely Zoltánt választották meg, aki a 291 érvényes szavazatból 164-et szerzett meg, míg a másik jelölt, Szalai Zsolt 127 szavazatot kapott.
Nyilas Zoltán 1975-ben született Budapesten. Teológiai tanulmányait a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán végezte 1994 és 1999 között. 1999-2000-ben segédlelkész volt az Őrszentmiklósi Református Egyházközségben. 2000 és 2006 között lelkipásztorként szolgált a Szokolyai Református Egyházközségben. 2006-tól a Pomáz-Csobánkai Református Társegyházközség lelkipásztora. 2009 és 2012 között az Északpesti Református Egyházmegye jegyzője, 2014-ben főjegyzője volt. 2015 óta északpesti esperes. Nős, három gyermek édesapja.
A Magyarországi Református Egyházban zajló tisztújítás során mind a négy egyházkerület élére új tisztségviselőket választanak, akiknek megbízatása hat évre szól. Az új zsinat várhatóan 2027 februárjában ül össze, és választja meg a zsinat lelkészi és presbiteri elnökét, alelnökét, valamint a jegyzőket.
Balog Zoltán politikai súlya összenyomta a református egyházat
Balog Zoltán vezetése alatt a református egyház hitelessége meggyengült, olyan metafizikai harc terepévé vált, amilyent az orosz ortodox egyház élén Kirill pátriárka vív, a nyugati protestáns egyházaktól viszont eltávolodott.
Source: HVG · HVG, MTI
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira