A kormány megszünteti az Élelmiszermentő Központot, mert az Állami Számvevőszék vizsgálata súlyos hiányosságokat tárt fel a szervezet működésében – jelentette be Bóna Szabolcs agrárminiszter a Facebookon.
Hűtlen kezelés miatt nyomoznak az állami élelmiszermentés ügyében
Milliárdokat költöttek az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Zrt.-re, de az soha nem látta el azt a feladatot, amit törvényben írtak elő számára. Az ügyben az ÁSZ tett feljelentést, a rendőrség nyomoz.
Az ÁSZ arra jutott, hogy a 2022-ben megalapított központ az indulása óta nem látta el a törvényben meghatározott élelmiszermentési feladatait. Eközben 2,8 milliárd forintot költöttek el informatikai rendszer fejlesztésére, amelynek működését nem tudták igazolni, további 4,6 milliárd forintot fizettek ki ennek az üzemeltetésére – mondta a miniszter.
Az Élelmiszermentő Központ 2022 elején jött létre azzal a törvénnyel, amely szerint a lejárathoz közelítő élelmiszerek az államhoz kerülnek, majd azokat újraosztják. De azt, hogy valami nem volt rendben, már akkor lehetett látni, és később is rendszeresen dokumentáltuk:
- napokkal az indulás után arról írtunk, hogy senki nem tud semmit arról, hogyan is lehet a törvényt betartani,
- egy évvel később már arról számolhattunk be, hogy hiába toltak bele az állami élelmiszermentésbe rengeteg pénzt, a rendszer még mindig nem működik,
- 2023 nyarán megírtuk, hogy a szükséges szoftver fejlesztésével ugyanis egyre késik, ám egyre többet kér érte egy homályos hátterű, Fidesz-közeli tanácsadókkal dolgozó cég,
- 2025 elejére már 10 milliárd forint fölött jártak a költségek, érdemi eredmény nélkül, de Tiborcz Istvánnak már jutott falat,
- újabb fél évvel később bemutattuk, hogy továbbra sem végzi el a központ a feladatát,
- idén júliusban pedig jött az ÁSZ feljelentése.
Az Állami Számvevőszék is megállapította: a központ milliárdokért fejlesztett informatikai rendszert, amelyhez nem is kapott hozzáférést, nem világos, ki mit csinált a dolgozók közül, igazolás nélkül fizettek nem indokolt feladatokért, mellőzték a közbeszerzési eljárást
A miniszter hozzátette: mindez nem jelenti azt, hogy az élelmiszermentésről lemondanának.
Source: HVG
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira