Alaposan megváltozott a Rolls-Royce vásárlóközönsége az elmúlt másfél évtizedben. Míg 2010 előtt átlagosan 56 évesen vásároltak autót a brit luxusmárka ügyfelei, mára ez az életkor mindössze 43 évre csökkent. Sőt, egyes piacokon már a húszas éveikben járó fiatalok is megjelentek a vásárlók között.
Julian Jenkins, a Rolls-Royce értékesítési és márkaigazgatója az Automotive Newsnak elmondta, hogy különösen Kínában figyelhető meg a fiatalabb generációk térnyerése. Az országban akadnak olyan ügyfeleik is, akik még a harmincadik életévüket sem töltötték be. A változás ugyanakkor nem véletlen: a gyártó tudatosan igyekezett megszólítani az új generációk tehetős képviselőit.
Ebben kulcsszerepet játszott a Cullinan luxusterepjáró megjelenése, valamint a sportosabb, merészebb megjelenésű Black Badge modellek bevezetése. Jenkins szerint a rendkívül exkluzív, egyedi megrendelésre készülő autók, például a Boat Tail és a Droptail is sokat tettek azért, hogy a márka vonzóbbá váljon a fiatal milliomosok és milliárdosok számára.
A Rolls-Royce még a bemutatótermeit is az új vásárlóközönség igényeihez igazítja. Beverly Hills-i szalonjában például egy exkluzív társalgót és bárt alakítottak ki, ahol a jelenlegi és leendő tulajdonosok találkozhatnak. A cél, hogy az autóvásárlás ne egyszerű kereskedelmi ügylet, hanem különleges társasági élmény legyen. Hasonló irányba mozdult el a Bentley és a Mercedes-Maybach is.
A vásárlók ráadásul egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az egyediségre: nem ritka, hogy egy félmillió dolláros autóra további félmilliót költenek, hogy az pontosan az elképzeléseik szerint készüljön el.
Source: HVG
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira