Alig egy hónapja jelentette be Donald Trump, hogy megalakult a Super Intelligence Force (SIF), ami lényegében összehangolja a szövetségi kormány együttműködését a többek között a fogyasztókkal, a mesterséges intelligenciát fejlesztő cégekkel, valamint a kritikus infrastruktúrát üzemeltető vállalatokkal.
Most egy újabb szervezet megalakításáról adott hírt az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma. Ez lett a Super Intelligence Task Force (SITF), ami a SIF-fel is együtt fog működni. A SITF az olyan bűncselekményekre összpontosít, amelyhez a mesterséges intelligenciát használják fel. A kezdeményezés az USA ellenfeleit és a fejlett rendszereket jogellenes célokra kihasználó hazai szereplőket célozza meg. Végeredményként az Egyesült Államok ezzel a szervezettel védené meg a technológiai fölényét.
A szervezetet Stanley Woodward főügyész-helyettes és Stephen Weiss főügyész-helyettes közösen vezetik majd. A munkacsoport koordinálja majd a minisztériumon belül az információs biztonsággal kapcsolatos bűnügyi nyomozásokat és a polgári végrehajtást – írja az Interesting Engineering.
A legfőbb cél az lenne, hogy az amerikai polgárok ellen ne kövessenek el olyan bűncselekményeket, amelyekhez a mesterséges intelligenciát használják. Ez magában foglalja a kritikus infrastruktúrát és a nemzetbiztonságot célzó fenyegetéseket is.
DOJ LAUNCHES SUPER INTELLIGENCE TASK FORCE ⬇️@POTUS Trump has made clear that “America stands at the forefront of a new technological revolution in intelligence,” and the Department will be a leader in safeguarding against malicious SI actors.
“The SI Task Force at the… pic.twitter.com/u0aW2eXcLS
— U.S. Department of Justice (@TheJusticeDept) November 5, 2026
A munkacsoport tagjai tanácsot is adnak majd a jövőben a kormányzatnak a jogalkotási és szabályozási javaslatokkal kapcsolatban. Emellett ösztönözni akarják az Egyesült Államokon belüli AI-fejlesztést, és el akarják kerülni az olyan jogszabályok megalkotását, ami ezt jelentősen korlátozná.
A minisztérium emellett meg kívánja erősíteni a vállalati felügyeletet és elrettentő erőként akar fellépni a mesterséges intelligencia jogellenes felhasználásával szemben.
A szervezet megalakításánál mindehol a Super Intelligence kifejezést használták a mesterséges intelligencia helyett. Ennek oka, hogy Donald Trump nemrég arról beszélt, a mesterséges intelligencia kifejezés már nem írja le jól a technológia valódi erejét.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Source: HVG
At a glance
- Topic
- Technology
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira