Miután a hétvégén a témában már kommentelt egy „nem hinném”-et, a miniszterelnök most bejelentette azt is, hogy eltörlik a volt államfők több tíz milliós felajánlási keretét is.
-
HVG
Hamarosan benyújtják azt a törvényjavaslatot, amely rögzíti, hogy azok a volt államfők, akik nem töltötték ki az elnöki mandátumukat – például plágium vagy árulás miatt –, azok nem kapnak életük végéig juttatásokat a magyar emberek pénzéből – közölte Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt.
A miniszterelnök felszólalásában úgy fogalmazott: a jövő évi költségvetésben ki fogják söpörni a régi rendszer utolsó kiváltságait. Magyar Péter egyúttal bejelentette azt is, hogy
megszűnik a volt köztársasági elnökök több tíz milliós, különböző alapítványoknak szabadon szétosztható kerete.
Az ügy előzménye, hogy a múlt péntek este benyújtott 2027-es költségvetési tervezetben a kormány elkülönített forrásokat a volt köztársasági elnökök közcélú felajánlásaira. A tervezet szerint jövőre is fejenként 73 millió forintos jótékonysági keretből adakozhatna civil szervezeteknek és alapítványoknak Schmitt Pál, Áder János, Novák Katalin és Sulyok Tamás. Erről a Telex írt először, Magyar Péter aztán a lap Facebook-oldalán a következőt kommentelte:
Sikerült megint megtalálnotok a legfontosabb részletet…egyébként nem hinném. Január 1. még messze van.
A miniszterelnök most a parlamentben jelezte: a volt köztársasági elnökök közcélú felajánlásaira elkülönített forrásokat a zárószavazásig mindenképp átírják a költségvetésben. Magyar Péter megjegyezte, ezzel és hasonló módosításokkal a Fidesz hatalmi gépezetének újabb elemeit számolják fel.
Nem hinném – kommentelte ismét Magyar Péter
Ezúttal arra a hírre reagált így, amely szerint a 2027-es költségvetési tervezetben a kormány volt köztársasági elnökök közcélú felajánlásaira különített el forrásokat.
Nyitókép: HVG / Cabrera Martin
Source: HVG
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira