November 5-én, pénteken lépett vissza pozíciójából az Észak-Budapesti Tankerületi Központ nemrég kinevezett vezetője, Balogh Tamás László – éppen aznap, amikor megkezdte volna első munkanapját – írtuk meg korábban. A helyét helyét ideiglenesen a szakmai vezető veszi át, közben új pályázatot írnak ki a pozícióra.

Arról eddig nem lehetett tudni, mi volt e szokatlan lépés oka, most a közösségi oldalán írta meg Balogh, miért nem fogadta el a tankerületi igazgatói kinevezését. Posztját, kérésére, változtatás nélkül közöljük:

„Külsős jelentkezőként adtam be pályázatomat az Észak-Budapesti Tankerületi Központ vezetésére szeptemberben. Nem közvetlenül a közoktatás állományából jelentkeztem, de egy évente több tízezer diákot megmozgató országos matematikanépszerűsítő és tehetséggondozó programsorozat, a Medve Matek vezetőjeként magam is a gyermekek érdekében tevékenykedem már több mint egy évtizede. A tankerületi igazgatói pályázatom benyújtásával az volt a szándékom, hogy a Medve Matek innovatív szemléletmódja és ötletei találkozhassanak a tankerületi oktatási intézmények dolgozóinak és vezetőinek tapasztalatával és szaktudásával, és ebből közösen előremutatót tudjunk alkotni.

Nagy megtiszteltetésnek éreztem, egyúttal komoly meglepetésként is ért, hogy engem választottak ki erre a feladatra, és a Minisztérium támogatta a pályázatomban foglalt elképzeléseket. Ugyanakkor

a kinevezésem és az átadás-átvétel megkezdése közötti napokon – még jogviszonyom hivatalos létrejötte előtt – olyan impulzusok értek, amelyek arra engedtek következtetni, hogy a kölcsönös bizalom a helyben érintett intézmények között és köztem nem áll fenn kellő mértékben. Számomra ez a kölcsönös bizalom és annak érzete előfeltétele lett volna a közös munka megkezdésének.

Rövid mérlegelés után úgy döntöttem, hogy ezen körülmények ismeretében az erkölcsileg helyes döntés az, ha a kinevezést nem fogadom el.

Bízom benne, hogy ebből a lépésből az is láthatóvá válik, hogy engem nem a pozíció motivált, hanem az oktatás ügyének szolgálata, amelyet most ezen a rendhagyó módon fejezhetek ki.

Az Észak-Budapesti Tankerületi Központ vezetői stábjában e rövid idő alatt is kiváló szakembereket ismertem meg, és a korábbi igazgató, Tamás Ilona munkássága iránt is tisztelettel adózom. Köszönettel tartozom a Klebelsberg Központ munkatársai felé is, akik támogattak ebben a helyzetben, ebben a döntésemben is. Hálás vagyok azoknak a helyi pedagógusoknak és közoktatási dolgozóknak, akik támogatták a pályázatomat, és sajnálom, hogy ez a munka most nem kezdődik el velem. Kívánom minden érintett szereplőnek, hogy a pályázat újbóli kiírása után sikerüljön olyan igazgatót találni, aki az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium, valamint egyidejűleg a helyi intézmények bizalmát is nálam nagyobb arányban nyeri el. Én magam pedig az oktatás ügyét és gyermekeink jövőjét továbbra is szolgálni szeretném.„

Source: HVG

At a glance

Topic
World
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira