Egy fakivágásos háttérbeszélgetésen beszélt az új klímatörvényről a miniszter a HVG-nek. Azt mondta, hogy a tervezet már bent van a rendszerben, és hamarosan nyilvános lesz. 

  • HVG

Gajdos László parlamenti bizottsági meghallgatása 2026. május 11-én
© HVG / Cabrera Martin

Első olvasatban tárgyalta a klímatörvényt a kormány – mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a HVG kérdésére egy háttérbeszélgetésen, ahol elsősorban a védett erdőkben zajló favágásokról volt szó (erről hamarosan jön beszámoló). A miniszter szerint a klímatörvény tervezete vaskos, nem olyan, mint az előző kormányé volt.

A korábbi klímatörvényt tavaly semmisítette meg az Alkotmánybíróság, és arra kötelezte a kormányt, hogy idén június 30-ig alkosson új jogszabályt. A kormányzatot ebben megelőzték a civilek, akik már tavaly elkezdtek dolgozni egy koncepción, amely idén júliusban elkészült, és amit az új kormány is jó szívvel fogadott. 

Kérdésünkre, hogy mennyire használták fel a civilek javaslattervezetét, a miniszter azt mondta, nagy mértékben arra épül az általuk kidolgozott javaslat. Már benn van a rendszerben, és hamarosan kikerül társadalmi egyeztetésre is.

Szelektálva gyűjti a szemetet a fenntarthatóság jegyében? És befektetései klímabarát szelektálására gondolt már?

Magyarországon tízezer milliárdokat kellene okosan befektetni, hogy elérjük a klímasemlegességet, de ehhez többre lesz szükség, mint amit az állam be tud dobni. Kell hozzá a teljes pénzügyi rendszer. A bankoknak ugyan már kötelező a klímatudatosság, de nehezen találnak zöld projekteket, ha a cégeket nem biztatják erre. De az sem mindegy, mi hova tesszük a nyugdíjra szánt megtakarításainkat, hogy mire megöregszünk, ne csak a megélhetésünkre jusson, de világunk élhetősége is megmaradjon. A készülő klímatörvény sokat tudna segíteni ezen – mondja Gyura Gábor, a Magyarországi Fenntartható Befektetési és Finanszírozási Egyesület (HuSif) alapító-igazgatója. Interjú.

Hozzászólások

Source: HVG

At a glance

Topic
World
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira