A mostani pandémia időarányosan több áldozatot szedett, mint minden korábbi. A kór megfékezését a gyenge egészségügy és a külföldi segítség elmaradása is gátolja.
Új, baljós határhoz érkezett a Kongói Demokratikus Köztársaságban májusban kitört Ebola-járvány. Az epicentrumtól több mint 3200 kilométerre lévő Abujában, Nigéria fővárosában megerősítették, hogy egy nő fertőzötté vált, és ugyanezen a napon Kenyában már a kilencedik embert azonosították a vírus okozta betegséggel. Közép- és Kelet-Afrika után tehát már a kontinens harmadik, nyugati régióját is elérte a járvány, amely az 1976-os első ismert Ebola-kitörés óta nem terjedt el ennyire messzire a földrészen.
„Ha nem találunk megoldást a járvány megfékezésére, akkor az egész kontinenst érintheti a pandémia” – nyilatkozta a The New York Timesnak Jean Kaseya, az afrikai betegségmegelőző központ (ACDC) főigazgatója pár nappal azelőtt, hogy a testület erre a hétre összehívta az afrikai egészségügyi minisztereket. Mióta fél évvel ezelőtt Kongó keleti részén regisztrálták az első fertőzöttet, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) október 20-áig begyűjtött adatai szerint 9704 megerősített esetről tudtak, akik közül 4687-en haltak meg.
A halálozási ráta így meghaladta a 48 százalékot, ami tehát az Ebola esetében szokásos 30–50 százalékos arány felső határát súrolja. Ezzel nemcsak az Ebola eddigi legnagyobb kiterjedésű járványával állnak szemben az afrikai hatóságok, de a leggyorsabban terjedő vírusával is.
Source: HVG · Keresztes Imre
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira