Nem akarja rendezni viszonyát Elon Muskkal, a Tesla és a SpaceX vezetőjével Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója. A fésületlen megszólalásairól ismert fapadosvezér hétfőn beszélt erről a Bloombergnek adott interjúban. Úgy fogalmazott:
Nem áll szándékomban kibékülni vele. Azt gondolja rólam, hogy egy idióta vagyok, én meg tudom róla, hogy egy idióta.
A vita még januárban indult, amikor O’Leary visszautasította, hogy járatain bevezesse a Starlink rendszeren alapuló internetes szolgáltatásokat, amiről már egy ideje tárgyaltak. A Ryanair szerint egyszerűen nem érné meg nekik az üzlet. Musk vitatta az állítást, szerinte a fapados társaságot félreinformálták a számokról. Erre reagál január közepén O’Leary egy vaskos idiótázással, mire válaszul Musk is azt mondta O’Learyre, hogy „teljesen idióta”, és ki kellene rúgni.
O’Leary a Bloombergnek azt azért elismerte, hogy jól jött az idiótázással járó közfigyelem, nem véletlenül hirdették meg az év elején a Jó Nagy Idióta jegyakciót, amelynek során százezer jegyet adtak el 16,99 dollárért. „30-40 millió dollár értékű ingyenreklámot generált a Ryanairnak, aminek köszönhetően két-három héten át növekedtek a foglalások” – mondta O'Leary, hozzátéve:
Ha újra fel tudjuk idegesíteni, annál jobb.
O'Learytől nem áll távol, hogy bárkit bármikor leidiótázzon, 2022-ben Nagy Márton akkori gazdaságfejlesztési minisztert is megtalálta ezzel, de volt, hogy az olasz kormány döntését hülyézte le.
Közgazdaságtan tökfejeknek: Mit tanulhatott (volna) Nagy Márton a könyvből, amivel a Ryanair-vezér meglepte?
Emlékezetes pontja volt 2022-nek, amikor a Ryanair vezérigazgatója elküldte Nagy Mártonnak a Közgazdaságtudomány tökfejeknek – angol eredetijében Economics for Dummies – című könyvet. Hogy a miniszter megfogadta-e Michael O’Leary tanácsát, és beleolvasott-e a könyvbe, azt nem tudhatjuk, de mi mindenesetre elolvastuk, és meg is mutatjuk, a 664 oldalból mit érdemes a leginkább megfontolni ma Magyarországon.
Source: HVG
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira