A kádári állambiztonság ügynökhálózatának feltárásával kapcsolatos viták a mai napig meghatározzák sokaknak a múlthoz való viszonyulását. Most, hogy a kormány közzéteszi a 6-os kartonok, a B-naplók és a mágnesszalagok tartalmából álló adatbázist, érdemes körbejárni részletesen, hogy mit mutatnak meg nekünk az állambiztonsági szervek egykori statisztikái a hálózati személyekről, akiket a köznyelvben ügynököknek nevezünk.

Cikkünk megírásakor nagyban támaszkodtunk az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára tudományos kutatójának, Takács Tibor történésznek Az állambiztonsági ügynökhálózat létszáma és összetétele a Kádár-korszakban című tanulmányára, a tőle származó adatokra, illetve a korszak több másik kutatójának munkáira.

Fontos megemlíteni, hogy míg a hivatalos besorolás szempontjából van annak jelentősége, hogy valakit ügynöknek vagy informátornak nevezünk, a szövegben, a gyakori szóismétlések elkerülése érdekében ezeket csereszabatosan használtuk a tudományosan is korrektnek minősülő hálózati személy megnevezéssel. Ettől csak azoknál a részeknél tértünk el, ahol a hálózat tagjainak tényleges hierarchiáját mutattuk be.

Az ügynökhálózat létszáma

A Kádár-korszak állambiztonságának egyik legfontosabb mutatói a hálózati személyek létszámát feltüntető éves statisztikai adatok. Takács Tibor tanulmányából kiderül, hogy ezekből nemcsak azt olvashatjuk ki, hogy egy adott évben mennyien voltak azok, akiktől elvárta a rendszer, hogy a legközelebbi munkatársaikról, barátaikról vagy akár a rokonaikról jelentéseket adjanak le, hanem a politika elvárásai szerint alakuló állambiztonsági doktrína változásait is nyomon követhetjük belőlük.

Az 1956-os szabadságharc folyamán a korábbi hálózat nyilvántartása gyakorlatilag megsemmisült és a forradalom leverése után az újraalakuló állambiztonságnak jóformán a nulláról kellett kezdenie az ügynökállományának kiépítését. Az új informátori hálózat azonban a csúcsértékén (1959) sem érte el a 15 ezres létszámot, ami elsőre tűnhet rengetegnek, ám az ÁVH egykori ügynökhálózata ennek csaknem a háromszorosa (43 ezer) volt.

A kisebb létszámot nem csak az újjászervezés nehézségei indokolták, hanem a megváltozott politikai szándék is. Kádár Jánosék azt szerették volna, hogy a Rákosi-rendszer hagyományaitól eltérően az állambiztonság ne kezelje potenciális politikai bűnözőként a teljes társadalmat, inkább szorítkozzon a rendszer valódi ellenségeinek megfigyelésére. Jól látható, hogy az ’56 utáni megtorlások legintenzívebb szakasza után csökkenésnek is indult a hálózat száma, amit csak ösztönzött a volt ávósokat leépítő 1961–1962-es átszervezés is. Újabb növekedést csak az 1963-as amnesztiarendelet indított el. Ekkor ugyanis kiszabadult az 1956-os tevékenységek miatt bebörtönzött politikai foglyok nagy többsége és a korábban külföldre menekült emigránsok egy része is elkezdett hazaszállingózni. Ezeket az embereket pedig mind meg kellett figyelni, hogy a titkosszolgálat meggyőződhessen róla, nincsenek ellenséges szándékaik.

Az állambiztonsági hálózat létszáma 1957 és 1989 között

Adatok: Takács Tibor / ÁBTL, infografika: Somodi András / HVG

Az ügynökök számának növekedése egészen a hatvanas évek végéig kitartott, majd a hetvenes évek elején ismét jelentkezett az az elvárás, hogy a totális megfigyelés kísérlete helyett az állambiztonság szorítkozzon a valódi ellenség felderítésére. Ez, a szervezetben véghezvitt 1972-es átszervezéssel együtt, látványos csökkenést indított a beszervezettek számában. A csökkenés 1973-ban érte el a mélypontot, utána lassú növekedésnek indult és végül a létszám olyan 8700 körül stabilizálódott a '80-as évek közepére.

Mindent összevetve a kádári állambiztonság 1956 novembere és 1989 júniusa között 48 065 embert szervezett be, de ez nem a teljes létszám, mivel közvetlenül a szabadságharc leverése után a korábbi államvédelmi hálózat egy részével is fel tudták venni a kapcsolatot. Ez azt jelenti, hogy a Kádár-korszak ügynökeinek a száma legalább 55 455 volt. Amennyiben a vizsgálatainkat a teljes 1945 utáni korszakra kiterjesztjük, akkor olyan 150 ezer emberben lehet meghatározni azok számát, akik ilyen vagy olyan minőségben, de részét képezték a korabeli állambiztonság ügynökhálózatának.

Source: HVG · Lenthár Balázs

At a glance

Topic
World
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira