Körülbelül három hete megkapta a végkielégítését Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető egykori miniszter a Telexnek azt mondta, közel 16 millió forint érkezett hozzá, amit korábbi ígéretének megfelelően „forintra pontosan” át is utalt a kárpátaljai nagydobronyi gyermekotthonnak.

Gulyás arra a kérdésre nem válaszolt, hogy meddig tartja meg parlamenti mandátumát, csak annyit mondott, hogy „a megfelelő időben lesz majd erről döntés”.

Magyar Péter miniszterelnök májusban, az új kormány első, Ópusztaszerre kihelyezett kormányülése után jelentette be: elvárja, hogy az előző kormány az országot tönkretevő tagjai mondjanak le a nekik járó végkielégítésről, de az új kormány ezeket a juttatásokat akkor sem fogja folyósítani számukra, ha nem mondanak le róluk.

Gulyás Gergely ezt kicsinyes politikai vita szításának minősítette, de kijelentette: arra készek, hogy ne felvegyék, hanem a nagydobronyi gyermekotthonnak ajánlják fel a pénzt. Hogy a volt kormány többi tagja megkapta-e már a végkielégítését, és átutalták-e, egyelőre nem tudni.

Gulyás Gergely: A volt kormány tagjai egy kárpátaljai gyermekotthonnak ajánlják fel a nekik járó végkielégítést

„A szegénység területén sikerült európai összehasonlításban is a leglátványosabb eredményeket elérni” – állította Gulyás Gergely a kormányinfó hangulatú eseményen.

Source: HVG

At a glance

Topic
World
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira