Több alkalommal történő, szándékos szabályszegés miatt hétfőn egy hétre kitiltották a parlament épületéből a HírTV két munkatársát – közölte az Országgyűlés elnöke a közösségi oldalán.
Forsthoffer Ágnes arra kérte a sajtó képviselőt, hogy legyenek fegyelmezettebbek az épületben. Mint írta, április 12. óta lehet forgatni a főemelet mindkét nagy társalgójában, bizottsági termek előtt, és a sajtó visszakapta a főemeleten a sajtótermet. Újra van sajtópáholy is, és minden páholyba beléphetnek fotózni.
Ahhoz, hogy valaki sajtóbelépőt kapjon, Forsthoffer szerint alapvetően két szakmai feltételt kell teljesíteni, ezen túl arra kérik még az újságírókat, hogy „megfelelő öltözékkel tiszteljék meg a Ház munkáját”. Vannak azonban területek, ahol kifejezetten nem megengedett a forgatás, akár biztonsági, akár más szempontok alapján. Ezekre a szabályokra a sajtóiroda munkatársai rendszeresen a sajtó képviselőit, és jelzik feléjük, ha nem megfelelően járnak el, néha azonban hiába.
„Vannak, akik nem tartják tiszteletben a képviselőket még az étkezőbe vezető folyosón sem. Folyamatosan követik őket akkor is, ha nem kívánnak nyilatkozni. Ez nem méltó viselkedés, akadályozza és zavarja a munkavégzést” – írta.
Tájékoztatása szerin a szabályok hamarosan módosulnak majd. Ha egy-egy munkatársnak „megér egy kitiltást” a provokatív viselkedés, az a jövőben nem csupán őt fogja érinteni, hanem az egész szerkesztőség elveszítheti a belépési lehetőségét az Országházba.
„Célunk továbbra is a transzparencia, a köz tájékoztatása, az országgyűlési munka zavartalan biztosítása mellett” – fűzte hozzá Forsthoffer Ágnes.
Source: HVG
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira