A közmédia ma megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint – olvasható a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. (MRTV) hétfői közleményében.

Mint írták, a közmédia megbízott vezetése az átfogó átvilágítás során másfél évtizedes kettős szervezeti struktúrát, párhuzamosan működő egységeket és túlárazott, teljesítés nélküli szerződéseket tárt fel. Az MRTV közlése szerint ezek felszámolása eddig 20 milliárd forint működési költségmegtakarítást jelentett, az egységessé vált szervezetnek pedig „most a valós feladatokhoz igazodó létszámra van szüksége”.

A közlemény szerint a munkáltató a Munka Törvénykönyve szerinti sorrendet követve először a Központi Üzemi Tanácsot, a telephelyi üzemi tanácsokat és az illetékes állami foglalkoztatási szervet tájékoztatta, a tárgyalásokba pedig a Kollektív Szerződés alapján a képviselettel rendelkező szakszervezeteket is bevonta.

Hozzátették: a törvényben előírt tárgyalási időszak várhatóan november végén zárul, ezt követően az érintett munkavállalók egyéni, írásbeli tájékoztatást kapnak, a munkaviszonyok megszüntetésére pedig ettől számítva legalább 30 nap elteltével kerülhet sor.

Az MRTV hangsúlyozza, hogy a döntések objektív szempontok – megszűnő munkakörök vagy a munkakör várható szükségessége, a munkavállaló szakmai tapasztalata, képzettsége és a munkakörre való alkalmassága – alapján születnek.

Azt ígérik, hogy az érintettek a Munka Törvénykönyve és a Kollektív Szerződés szerint őket megillető valamennyi járandóságot megkapják, a munkáltató pedig nyitott a következmények enyhítését szolgáló javaslatokra, és várja ezeket a munkavállalói oldaltól is. „A közmédia az egyeztetési folyamat eredményeiről annak lezárultával tájékoztatja a nyilvánosságot. Egyes munkatársak érintettségéről a személyes adatok védelme miatt nem nyilatkozik” – jelezték.

A kormány múlt pénteken késő este nyújtotta be az Országgyűlésnek a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot, amely szerint az ideinél 63 milliárd forinttal kevesebb pénzből gazdálkodhat jövőre a közmédia. Néhány napja szintén a spórolás jegyében megszüntették a Nemzeti Sportrádiót, a Petőfi Rádió pedig saját gyártásba került, ezekkel a döntésekkel állításuk szerint több mint kétmilliárd forintot takarítanak meg.

Source: HVG

At a glance

Topic
World
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira