Olyan hangfelvételhez jutott a Szabad Magyar Szó, amely állításuk szerint az április 12-i országgyűlési választás előtt pár héttel készült, és amin a lap információi szerint két prominens vajdasági politikus, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Fremond Árpád, valamint Magyarország szabadkai főkonzulátusának konzulja, Simon Ervin hallható. A hangfelvétel szereplői éppen eligazítást tartanak a levélszavazást lebonyolító aktivisták számára.
Az SZMSZ beszámolója szerint az eligazítás úgy kezdődik, hogy Simon közli, a magyar kormány megbízásából az aktivisták rendelkezésére bocsájtják a szerb-magyar kettős állampolgárok személyes adatait.
A Fremondnak tulajdonított hang utána arról beszél, óvatosnak kell lenni, mert „egy rossz lépés, egy rossz cselekedet, és gyakorlatilag az egész levélben történő szavazást meg tudják kérdőjelezni, és meg tudják támadni”. Egyben a felszólalással megerősíti azt is, hogy a levélszavazást a Concordia Minoritatis Hungaricae (CMH) nevű vajdasági magyar civil szervezet fogja lebonyolítani. Az már önmagában érdekes, hogy a szavazást eszerint nem hivatalos úton, hanem egy civil mozgalom által szervezték. Fremond állítólagos megszólalásából ugyanakkor kiderül az is, hogy „korábban volt olyan”, hogy egyenesen a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) volt a lebonyolító szerv.
A hangfelvétel szereplői ugyanakkor láthatóan ügyeltek arra, hogy ezúttal ne lehessen a VMSZ-szel összekötni a munkát, egy ponton külön megkérik az aktivistákat, hogy VMSZ-es táskát most ne hordjanak, hanem helyette vegyenek fel CMH-s kitűzőt. Arra, hogy az ellenzéki szavazókhoz hogyan viszonyuljanak, Fremond azt mondja:
Tisztelettel kérek mindenkit arra, hogy akiről tudjuk, hogy ellenség, hogy hülye, azzal ne álljunk szóba. Elmegyünk, bedobjuk a postaládájába a kovertát, és viszontlátásra. Akik a Facebookon ellenségek, akik nyírnak bennünket, akik támadnak bennünket, azokkal nem foglalkozunk, velük szóba sem állunk.
Kiderül az is, hogy készültek oktatóanyagok is az aktivistáknak, ezek között „párbeszédpanelek” és előre felírt érvek is szerepeltek. Ezeket vonalvezetésnek nevezik, ugyanakkor nem tartják nagyon fontosnak őket, hiszen „nem kell nagyon agitálni az embereket, hogy szavazzanak, mert ők is több mint 90 százalékban a Fidesz-KDNP-re fognak szavazni”. Az állítólagos Fremond szerint erre minden okuk meg is van.
Szerintem a 150 év török hódoltság a sok, nem a Fidesz 16 éve. Mi tudjuk azt, hogy mit építettünk fel, akár a Nemzeti Tanácson keresztül 2010-től '26-ig, és hogy mi volt 2002 meg 2010 között.
Az aktivisták egyébként a hangfelvétel alapján 100 kézbesített levélért 100 eurót kaptak. Az eligazítás utáni kérdésfeltevéseknél pedig Fremond azt tanácsolta az egyik kérdezőnek, aki feltehetőleg arról érdeklődött, hogyan egyeztesse össze az önkéntes munkáját a polgári munkájával, hogy „ha valakinek haladó a főnöke, akkor mondja a főnökének azt, hogy ő most az Orbán Viktornak fog dolgozni. A haladók érdeke is, hogy segítsenek.”
Az SZMSZ megkérdezte Fremond Árpádot, hitelesek-e az elhangzottak, amire a tanácselnök azt válaszolta, „szerkesztőségük ma megkeresett egy félórás, rendkívül rossz minőségű és érthetetlen hangfelvétel kapcsán, amelyet egy magát megnevezni nem kívánó személy juttatott el Önökhöz, éppen a nemzeti tanácsi választás kampányhajrájában. Egy ilyen anyag eredetének és hitelességének vizsgálatához idő kell, ezért az üggyel a választások után foglalkozom majd.
Nem ért meglepetésként egy ilyen újabb személyemet lejárató kísérlet, hiszen nem először történik velem ilyen közéleti szerepvállalásom során.
Source: HVG
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira