Fellebbezést nyújtott be az Ítélőtáblához az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, ebben Windisch László vitatja annak a törvényszéki végzésnek az indokát, amely október elején megszüntette a kérésére indult, Biró Ferenc Pálnak, az Integritás Hatóság (IH) elnökének hivatalvesztését célzó eljárást – tudta meg a HVG.
A magyar közigazgatásban eddig példa nélküli eljárás lényege, hogy az IH elnökét a bíróság felmentheti a hivatalából, ha az elnök hivatali bűncselekménnyel összefüggő büntetőeljárás részesévé válik. Ez azonban ez nem automatizmus, hanem az ÁSZ elnökének kell kezdeményeznie a megfosztó végzést kimondó közigazgatási eljárást.
Ennek megfelelően az ÁSZ-t vezető Windisch László idén június közepén keresetet adott be a Fővárosi Törvényszékre. Ebben kérte annak megállapítását, hogy Biró Ferenc Pálnál nem állnak fenn az IH elnöki tisztségének betöltéséhez szükséges törvényi feltételek, és ezért a bíróság szüntesse meg a hivatalvezetői jogviszonyát.
Biró Ferenc Pál, az Integritás Hatóság elnöke
MTI / Lakatos Péter
Mivel már az is példátlan, hogy az uniós pénzek elköltése felett őrködő hatóság elnöke ellen nyomozás induljon, majd meggyanúsítsák és vádat emeljenek ellene, így az is most fordul elő először, hogy emiatt elmozdítanák hivatalából Biró Ferenc Pált, akit amúgy 2022 novemberében az ÁSZ elnök javaslatára nevezett ki 6 évre az államfő.
Érdekesség, hogy ebben a munkaügyi kérdésben, közigazgatási perben nem számít az alapjog, az ártatlanság vélelme. Ahhoz ugyanis, hogy valaki büntetőeljárás részesévé váljon, már az is elég, ha meggyanúsítják, nem kell hozzá, hogy a gyanúról kiderüljön, igaz és alapos, és az sem, hogy a büntetőeljárás eljusson a vádemelésig.
Vagyis a jogalkotói szándéka szerint – ti. a gyanú árnyéka se vetüljön a közpénzek felett őrködő hivatal vezetőjére – az elnöki poszt betölthetősége szempontjából mindegy, hogy igazak-e a Biró Ferenc Pál elleni vádak, amelyeket amúgy ő tagad és koncepciós eljárást, politikai lejáratást emleget. Az ügyészségi vádak amúgy elég súlyosak:
- Biró jogsértő módon a felesége használatára a hivatallal, közpénzből béreltetett autót, és ezzel közel 14 milliós kárt okozott
- Biró jogellenesen korlátozta elnökhelyettesei jogköreit, és önhatalmúan hozott meg olyan döntéseket, amelyek mások egyetértése is szükséges lett volna
- Biró megbízásából az IH egy külföldi cégnek 17 milliót fizetett egy brüsszeli diplomáciai külképviselet létrehozására, holott ilyen képviseletet a hivatal nem is állíthat fel
- Biró később két másik szerződést is kötött ezzel a külföldi társasággal tanácsadásra és lobbitevékenységre, és 45 milliót fizetett ezért – az ügyészség szerint szükségtelenül
- Biró egy családi ismerősét bízta meg munkával az IH-nál havi kétmilliós fizetésért – ez nem kapcsolódott az IH tevékenységéhez az ügyészség szerint, de kifizettek 12 milliót
- Biró körülbelül 1,5 millió forint értékben számolt el személyes, magáncélú kiadásokat az általa vezetett hatóság kontójára
- A fenti, hűtlen kezelésnek, hivatali visszaélésnek és közokirat-hamisításnak minősülő cselekményekkel az ügyészség vádja szerint az elnök és a szintén vádlott felesége több mint 140 millió forintos vagyoni hátrányt okoztak. Ezért a vádhatóság végrehajtandó szabadságvesztést, pénzbüntetést és 23 milliós vagyonelkobzást kért a bíróságtól.
Hűtlen kezeléssel is megvádolta az Integritás Hatóság elnökét az ügyészség
A vádhatóság szerint Biró Ferenc Pál 140 millió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozott az Integritás Hatóságnak.
A vádemelés idén június 5-én történt, Windisch Lászlónak az IH elnök elmozdítását célzó keresetlevele pedig 11 nappal később érkezett meg a Fővárosi Törvényszékre. A bíróság – a nyári ítélkezési szünet után – október 5-én hozta meg a végzését, amelyben elkésettségre hivatkozva megszüntette a közigazgatási pert.
A törvényszék nem a fenti, 11 nap késést kifogásolta, hanem 384 nap késésre hivatkozott. Úgy számoltak, hogy a Legfőbb Ügyészség 2025. február 27-én hivatalosan tájékoztatta Windischt a gyanúsításközlésről, innen lett volna a törvény szerint 90 napja az ÁSZ-elnöknek megindítani az eljárást. Vagyis egy évvel kifutott a határidőből,
emiatt a törvényszék megszüntette az IH elnöke ellen jogviszony megszüntetése iránt indított közigazgatási pert, mondván: a kereset elkésett.
A bíróság a megszüntető végzésben külön hangsúlyozta is, hogy
az ÁSZ-elnök hibásan értelmezte a jogszabályt, amikor úgy ítélte meg, hogy a büntetőeljárás újabb körülményei, mint például vádemelés újranyitják számára a keresetindításra nyitva álló határidőt.
Windisch László késése miatt nem sikerült elmozdítani az Integritás Hatóság hűtlen kezeléssel is megvádolt elnökét
Windisch László számvevőszéki elnök egészen a vádemelésig várt a Biró Ferenc Pál elmozdítását kérő keresete beadásával. Egy bő évvel kifutott az időből.
Csakhogy a fenti, az eljárást megszüntető határozat ellen lehet fellebbezni, és ezt Windisch László, illetve az ÁSZ – ezúttal időben, a kézbesítéstől számított 15 napon belül – meg is tette. A HVG értesülését a Fővárosi Törvényszék meg is erősítette, mondván: „a végzés ellen a felperes a törvényi határidőn belül fellebbezett”.
Az eljáró szervek az ítélőtáblához címzett fellebbezés tartalmáról nem adhatnak felvilágosítást, csak a peres felek, ezért a HVG közvetlenül az ÁSZ-hoz fordult, ahonnan azt a választ kaptuk: az ÁSZ „a végzés ellen fellebbezést terjesztett elő a Fővárosi Ítélőtáblára, mivel vitatja az eljárás megszüntetésének indokát”.
Részleteket az IH-elnök ellenkérelméről sem tudni – igaz, ezt végül nem is vizsgálta a törvényszék az eljárásban. Erről akkor Biró annyit közölt: „ellenkérelmet nyújtottam be, mert az elmozdításomat célzó kereset ellentétes Magyarország helyreállítási tervével és veszélyezteti az EU-források hazahozatalát”. Hozzátette:
minden törvényes eszközt igénybe veszek, hogy a munkámat végezhessem, és hogy a hatóság jelentősen bővült feladatait zavartalanul elláthassa.
Ellenkérelmet adott be a bíróságra az Integritás Hatóság elnöke, Biró Ferenc az elmozdítása ellen érvel
Még nem tárgyalta a bíróság, leváltják-e a többek között hűtlen kezeléssel vádolt Biró Ferencet az Integritás Hatóság éléről. Az elnök a HVG-nek elmondta, az érveit bemutató ellenkeresetet adott be az elmozdítását célzó eljárásban.
Közben a Tisza-kormány valóban kibővítette az IH hatáskörét. Az EU-s források felszabadítását célzó, Magyarék által készített és a tiszás többség által elfogadott törvénycsomag akkor erősítette meg az IH-t, amikor annak elnöke már vádlott volt. Az IH szerepet kap például a vagyonnyilatkozatok ellenőrzésben és szankcionálásban is.
Az amúgy már Biró meggyanúsításkor felmerült, konstruált akció indult-e ellene, hogy elmozdíthassák. Erre Biró is tett utalásokat. Az biztos, hogy a kormányzati szintű korrupciót üldözni hivatott hatóság politikailag kényes ügyekbe is belemászott: nekimentek Mészáros Lőrinc cégének és a Rogán Antal alá tartozó kommunikációs hivatal körül is szaglásztak.
Később, még a vádemelés előtt Biró azt is állította, hogy az előző ciklusban Tuzson Bence igazságügyi miniszter és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter le akart állítani egyes vizsgálatokat. A két exminiszter tagadja, hogy erről szólt volna a találkozó, ám azt Tuzson elismerte, hogy egyeztettek hármasban, de más témában.
Tuzson Bence szerint csak egy jó hangulatú szakmai beszélgetésre hívta be magához miniszterként az Integritás Hatóság elnökét
Biró Ferenc szerint az akkori igazságügyi miniszter azért hívatta be az IH Országos Kórházi Főigazgatóságnál tartott helyszíni szemléje után, hogy felszólítsa: ne tartsanak helyszíni szemléket. Tuzson szerint erről nem volt szó.
Source: HVG · Lengyel Tibor
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira