Nagy reményekkel vágott neki a NASA a süllyedő Swift űrteleszkóp megmentésének. A vakmerő és példátlan misszió – számos halasztás után – júliusban rajtolt el; ekkor indult útnak a a Katalyst Space Technologies űrstartup által épített, Link nevű háromkarú űreszköz.

Az indítás még sikeres volt, ám nem sokkal később beütött a baj: a Link egy sor meghibásodás után irányíthatatlanná vált. A Katalyst Space Technologies és a NASA közösen kezdett dolgozni a szerkezet stabilizálásán. Eleinte úgy tűnt, menthető a projekt, végül azonban helyrehozhatatlan technikai problémák miatt leállították a küldetést.

A Swift története azonban itt még nem ér véget. Az űrteleszkóp folyamatosan süllyed, és az amerikai űrhaderő számításai szerint pénteken, november 6-án belép a Föld légkörébe.

A másfél tonnás szerkezet java a belépést követően elég majd, ám Brad Cenko, a NASA küldetésvezető tudósa szerint lesznek olyan részei, amelyek túlélik a perzselő kalandot. Ilyenek például az ólomnál sűrűbb, volfrámból készült darabjai, és a tükrök néhány eleme.

Történelmi küldetés indult a Mars holdjai felé – videó

Egy japán űrszonda és két francia űreszköz indult útnak kedden a Mars holdjai felé, hogy mintákat gyűjtsön, és segítsen megérteni a Naprendszer kialakulását és a földi élet eredetét.

Az ABCNews kiemeli: az egyben maradt roncsdarabok minden valószínűség szerint az óceánban landolnak majd. Az űrhaderő folyamatosan követi a szerkezet pályáját.

A Swift űrteleszkópot 2004-ben bocsátották fel, és eredetileg két évig tervezték életben tartani. A szerkezet az elmúlt időszakig rendben működött, túlteljesítve az eredeti célját, ám a közelmúltbeli intenzív naptevékenység miatt süllyedni kezdett, és a túléléshez a lehető leghamarabb magasabb, stabilabb pályára kellett volna kerülnie. Ez végül nem történt meg, így a naptevékenység megpcsételte az eszköz sorsát.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Source: HVG

At a glance

Topic
Science
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira