Biztonsági ellenőrzés miatt visszafordították az Air Serbia légitársaság Belgrádból Moszkvába tartó járatát kedd este. A repülőgépen Aleksandar Vulin korábbi szerb miniszterelnök-helyettes, a Szocialisták Mozgalmának elnöke, Dusan Bajatovic, a Srbijagas állami gázipari vállalat igazgatója, valamint Nenad Popovic tárca nélküli miniszter is utazott.
Az Air Serbia közleménye szerint a JU134-es járatot azért rendelték vissza Belgrádba, mert a repülőtéri biztonsági szolgálatok egy utassal kapcsolatban további ellenőrzést tartottak szükségesnek. A repülőgép 18 óra 48 perckor szállt fel a belgrádi Nikola Tesla repülőtérről, és már Litvánia felett járt, amikor visszafordították.
A Nova.rs hírportál értesülései szerint Aleksandar Vulin a kötelező biztonsági ellenőrzés megkerülésével szállhatott fel a gépre. A portál úgy tudja, hogy a repülőtér biztonsági igazgatója a térfigyelő kamerák felvételeinek ellenőrzése után rendelte el a járat visszafordítását.
Aleksandar Vulin az Informer televíziónak nyilatkozva tagadta, hogy megsértette volna a biztonsági előírásokat, és politikai leszámolási kísérletnek nevezte a történteket. Elmondása szerint a repülőúton aludt, és csak akkor ébredt fel, amikor a gép már visszaérkezett Belgrádba. Állítása szerint a leszállás után ismét átesett a biztonsági ellenőrzésen, és semmilyen szabálytalanságot nem állapítottak meg nála.
A politikus közölte, hogy hivatalos útra indult Moszkvába, ahol a Szerbia és Oroszország közötti gázmegállapodás meghosszabbításáról kívánt tárgyalni.
Dusan Bajatovic, a Srbijagas igazgatója az N1 televíziónak elmondta, hogy a mintegy 150 utast és csomagjaikat a belgrádi repülőtérre történő visszaérkezés után ismét részletes biztonsági ellenőrzésnek vetették alá. Mint mondta, moszkvai útjának célja a téli földgázellátás biztosítása, a további gázmennyiségekről és a fizetési feltételekről folytatandó tárgyalás volt. Hozzátette, hogy az Alta Bank körül kialakult helyzet megnehezítette az Oroszországból Szerbiába irányuló pénzátutalásokat, ezért a fizetési problémák rendezéséről is egyeztetni kívánt. Állítása szerint nem tudott a két másik politikus útjáról.
Petar Vojinovic légiközlekedési szakértő az N1-nek nyilatkozva rendkívül szokatlannak nevezte a repülőgép visszafordítását. Mint mondta, ha igazak a sajtóértesülések, súlyosan megsérthették a repülőtéri biztonsági előírásokat, amelyek a kiemelt utasokra is kötelezőek.
Az Air Serbia hangsúlyozta, hogy a személyzet az előírásoknak megfelelően járt el, és a járat a szükséges biztonsági ellenőrzések elvégzése után folytathatta útját Moszkvába.
Source: HVG · MTI
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira