Új pályázatot írt ki a székesfehérvári önkormányzat a Videoton FC (pontosabban az azt működtető Fehérvár FC Kft.) értékesítésére - jelentette be a futballklub. A jelentkezéseket november 27-ig várják.
Az ügy másfél éve húzódik: Garancsi István, aki 2007 óta vezette a változatos neveken – FC Fehérvár, Videoton, Mol Vidi, Mol Fehérvár, Fehérvár FC, azóta újra Videoton FC Fehérvár – futó csapat mögött álló céget, akkor ajánlotta fel, hogy az önkormányzat jelképes egy forintért megveheti a klubot, amely épp akkor esett ki az első osztályból. A városvezetés így is tett, de jelezte, hogy csak egy szezon idejére szeretne tulajdonos maradni (azóta már a második szezon tart), ezzel egy időben elkezdte egy új magántulajdonos keresését.
Cser-Palkovics András polgármester 2025 novemberében írt először arról, hogy várják a jelentkezőket, csakhogy azt a pályázatot 2026 januárjában érvénytelenítették, arra hivatkozva, hogy kell még idő a tárgyalásokra. Idén júliusra jutottak el odáig, hogy kiderült, a második pályázatot az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett Final Third LLC nyerte, csakhogy egy hónappal később érkezett a hír, hogy a győztessel folytatott tárgyalások nem vezettek eredményre. Így aztán tárgyalni kezdtek a második helyezettel, a brit Racing City Group Worldwide-dal, de újabb egy hónappal később ez a cég is visszalépett.
Cser-Palkovics októberben beszélt arról, hogy a teljes értékesítési folyamat újraindulhat – ez kezdődik meg most. Az önkormányzat eredetileg azzal a feltétellel szállt be a klub működtetésébe, hogy a profi csapatra nem kell pénzt adnia, csak az utánpótlásra. A polgármester egy hónapja azt mondta, hogy ezt egyelőre tudják tartani, de ha ezen változtatni kellene, abban „nem lenne egységes a városi közvélemény”.
A Videoton most a másodosztály nyolcadik helyén áll, 9 ponttal lemaradva a már osztályozót érő második helyezettől.
Source: HVG
At a glance
- Topic
- Sports
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira