Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy zártkörű találkozón fogadta Kirill Dmitrijevet, Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttét. Azt nem árulta el, miről tárgyaltak, de kijelentette, hogy hamarosan megállapodás születhet az ukrajnai háború rendezéséről.

Ez egy nagy jelentőségű megállapodás lesz, és nem csak Ukrajnát fogja érinteni. (…) Azt is mondhatnám, hogy akár egész Európát érintheti. Nagyszerű, csodálatos megállapodás lesz, és mindenki el lesz ragadtatva tőle

– mondta Trump.

Az amerikai elnök különmegbízottja, Jared Kushner röviddel ezután közölte, hogy csütörtökön Brüsszelben amerikai tisztviselők „termékeny és érdemi megbeszéléseket” folytattak Ukrajnával, a NATO-val és az európai partnerekkel az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákról, valamint egy szélesebb körű európai biztonsági architektúráról.

Kushner a közösségi médiában közzétett bejegyzésében azt írta, hogy a tárgyalók öt fő célt vizsgálnak: állandó biztonsági konzultációk, megbízható válságkommunikáció, nagyobb katonai átláthatóság, az eszkalációs kockázatok csökkentését célzó kölcsönös intézkedések, valamint a hosszú távú európai biztonság és stabilitás tartós kerete.

„Bármely megállapodásnak teljes mértékben tiszteletben kell tartania minden nemzet szuverenitását, területi integritását és független döntéshozatalát” – fejtette ki Kushner.

„Minden ország megtartja a saját biztonsága és szövetségei feletti hatalmát, és egyetlen ország sem rendelkezik vétójoggal egy másik ország szuverén döntései felett. A NATO továbbra is központi szerepet fog betölteni az európai kollektív védelemben, és ez a kezdeményezés a meglévő intézményekre és kötelezettségvállalásokra épülne” – tette hozzá.

Source: HVG · MTI

At a glance

Topic
World
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira