Szenátori, képviselői és kormányzói helyeket is veszítettek a félidős választáson az eddig többséget élvező republikánusok, mert az amerikai választók komolyan vették, hogy ez népszavazás az elnökről, és lesújtó ítéletet mondtak Donald Trumpról. A közelmúltig országosan ismeretlen demokrata politikusok írtak történelmet, és a közvélemény-kutatások alábecsülték a győzelmüket, illetve a republikánusok vereségét. Elemzés a választásokról.
-
Nagy Gábor
Az este folyamán egyre növekvő frusztrációját a képernyőre tapadó Donald Trump amerikai elnök a mindennapi információforrásának számító Fox News konzervatív hírtévén vezette le. Ahogy a keddi félidős kongresszusi választáson gyarapodtak a demokrata győzelmek, úgy vált mind ingerültebbé.
Nem csak a Truth Social közösségi platformján dühöngött, üzenetekkel ostromolta Greg Gutfeld műsorvezetőt is – aki az egyiket fel is olvasta az élő adásban –, hogy az miként szálljon szembe a kiegyensúlyozottság jegyében meghívott liberális vendégével.
Pedig senki nem csinált mást, mint tudósított arról, elemezte azt, ami történik: a demokraták kék hulláma egymás után sodorta el a republikánusokat a képviselői, szenátori és kormányzói versenyeken.
A választásokról szóló percről percre tudósításunkat itt olvashatják:
Source: HVG · Nagy Gábor
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira