„Kádár János történelmi személy, államférfi volt” – mondta Toroczkai László a Partizánnak adott interjújában.
A Mi Hazánk elnökét eredetileg arról kérdezték, hogy a nyáron államférfinek nevezte Orbán Viktort és Toroczkai ezzel kapcsolatban fejtette ki, hogy szerinte az az államférfi, aki hosszú ideig képes vezetni egy országot.
Adta magát, hogy akkor rákérdezzen Kádár Jánosra és a válasz nem is késett, Toroczkai, egy nappal az '56-os forradalom leverése után Kádár Jánosnak is megadta az államférfi titulust.
A szélsőjobboldali politikus utána azt is kifejtette, hogy ő ezt a kifejezést nem értékítéletként használja, ugyanakkor nehéz megfejteni, hogy akkor miként.
Ha kinyitjuk a magyar nyelv értelmező szótárát, ott két definíciót találunk az államférfire. Az első egy valóban értékítélet nélküli meghatározás, eszerint államférfi egy magas állami tisztséget betöltő, az állam kormányzásában részt vevő vagy azt irányító személy. Igen ám, de Toroczkai igyekezett leszögezni, hogy Magyar Pétert viszont nem tartja államférfinek, tehát a Mi Hazánk elnöke nem ebben a semleges verzióban gondolkodott.
A másik meghatározás szerint az államférfi rendkívüli képességű, elvi szempontból is korszakos hatású politikus. Ez magában hordozza az értékítéletet, így talán ezt az értelmezést is kizárhatjuk, ha már Toroczkai hangsúlyozta, hogy nincs ilyen szándéka.
Van persze egy harmadi verzió is, ez már nem az értelmező szótárban, hanem Winston Churchillnek tulajdonítják, hogy a politikus és az államférfi között az a különbség, hogy míg a politikus csak a következő választásokig lát el, addig az államférfi látja a következő generációt is. Persze ezzel is gond van, legalábbis Kádár János esetében, hiszen a legvidámabb barakkos szocializmus fenntartása érdekében eladósítani az országot, az nem éppen olyasmi, amit egy jövő generációjára is gondoló államférfi tenne.
Source: HVG
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira