A második világháború után az Egyesült Államok továbbra is élénken érdeklődött Grönland iránt. A Pentagon Grönlandot „a világ legnagyobb helyhez kötött repülőgép-hordozójának” tekintette. Az amerikaiak úgy gondolták: nem igaz, hogy „a veszély elmúlt” (ez volt az alapja grönlandi katonai jelenlétüknek), így Dánia frusztráló módon nem szabadulhatott az 1941-es védelmi megállapodásból.

1951-ben Dánia és az USA új védelmi megállapodást kötöttek Grönlandról. A megállapodás rögzítette, hogy az Egyesült Államok védelmi területeket hozhat létre és működtethet „a NATO védelmi tervei alapján” olyan esetekben, amikor Dánia „nem képes azokat egyedül kialakítani és üzemeltetni”. Az Egyesült Államok számos jogkört kapott grönlandi katonai létesítmények üzemeltetésére, a dán hatóságok pedig fenntartották maguknak a jogot, hogy szabadon mozoghassanak az amerikaiak által működtetett területeken.

Az 1951-es szerződés keretei között Washington tovább mélyítette és szélesítette grönlandi katonai jelenlétét. Bár az Egyesült Államok közvetlenül nem szegte meg az egyezményt, annak sajátos értelmezése nyomán létrejött pár érdekes projekt a grönlandi amerikai védelmi területeken.

Kezdjük mindjárt a Camp Century bázissal!

Ez a katonai létesítmény nagyjából 1300 km-re délre található az Északi-sarktól, a zord grönlandi tájban. Camp Century nem volt éppen „titkos” katonai bázis, csak tudományos kutatóállomásként tartották számon. Folyt ott jelentős tudományos kutatómunka is: itt végezték például az első jégmagfúrásokat, amelyek lehetővé tették a klíma változásainak nyomon követését több ezer évre visszamenőleg.

Camp Centuryben nagy munkagépekkel sokkal mélyebb árkok is készültek a nukleáris létesítmények számára. Fűtőcsöveket és vízvezetékeket építettek be, valamint csatornahálózatot alakítottak ki. Az építők 36 méter mély kutat fúrtak a jégbe, amelynek napi vízhozama 38 ezer liter volt. A föld alatti jégvárosba atomreaktor lehelt életet.

A Camp Century építés közben, 1960-ban

A Camp Century építés közben, 1960-ban

Wikipédia / U.S. Army Corps of Engineers

Az építkezés 1959 júniusától 1960 októberéig tartott, ezalatt 26 alagutat vájtak a grönlandi jégmezőbe. A jégváros lakóegységei irigylésre méltók voltak: elegendő meleg víz a fürdéshez, ipari konyha, kórház, kápolna és borbélyüzlet. A jég alatti katonai bázis 200 embernek adott otthont. A tábor áramellátásának biztosítására a hadsereg egy közepes teljesítményű hordozható atomerőmű alkatrészeit szállította a helyszínre.

A bázis valódi rendeltetése - a Jégféreg projekt

Az Egyesült Államok azonban nem fedte fel Camp Century valódi rendeltetését. Nem pusztán kutatási céllal épült: ez csak figyelemelterelésként szolgált ahhoz, hogy titokban az amerikai stratégiai elrettentés programján dolgozzanak. És így jutunk el a Project Icewormhöz, azaz Jégféreg projekthez.

Nyilvánosságra hozott dokumentumok számolnak be a Kennedy-adminisztráció titkos megbeszéléseiről, amelyeken a Jégféreg projektről volt szó. Ennek során 600 közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát terveztek indítani Grönlandról. A Szovjetunióval folytatott fegyverkezési versenyben az atomkapacitás és az elrettentő erő számított igazán.

A Jégféreg projekt, azaz a jég alatt tárolt közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták arzenálja akkoriban kettős célt szolgált. Először is: megnövelte az Egyesült Államok elrettentőképességét. Másodszor: a Kennedy-kormányzat aktívan próbálkozott egy multilaterális nukleáriscsapás-mérő erő létrehozásával a NATO-n belül. Dánia NATO-tagsága révén Grönland csábító lehetőséget kínált Washington számára, azzal az ürüggyel, hogy Dánia így járulna hozzá az észak-atlanti térség védelméhez.

Camp Century 1964-től már csak szezonális nyári bázisként működött, 1966-ban pedig - a jégrétegek mozgása miatti környezeti bizonytalanságok miatt - végleg bezárt.

A Jégféreg projekt titkát 1997-ig őrizte a grönlandi jégmező: ekkor kezdett kutatásba a Dán Nemzetközi Ügyek Intézete. A kutatók arra voltak kíváncsiak, milyen közel járt Grönland ahhoz, hogy a hidegháború idején atomfegyverbázis legyen belőle. A kutatás egyrészt feltárta a szigeten akkoriban folyó amerikai atomtevékenység méreteit, másrészt nem szándékosan ugyan, de felfedte a Jégféreg projektet.

Ezenkívül arra is rávilágított, milyen „nehézségeket jelentett Dánia számára ellenőrizni a Grönlandon folyó amerikai tevékenységet az 1951-es védelmi megállapodás égisze alatt”. Ugyan az Egyesült Államok közvetlenül nem sértette meg az 1951-es védelmi egyezményt, de attól még végrehajtott pár érdekes műveletet.

Kiderült, hogy a Thule légibázis előretolt támaszpontként szolgált az amerikai nukleáris fegyverekkel felszerelt repülőgépek és titkos felderítő műveletek számára. Továbbá otthont adott a hidegháborús Amerika egyik fontos védelmi infrastruktúrájának: a ballisztikus rakéták korai előrejelző és riasztórendszerének (BMEWS). A rendszer nagyjából 15 perccel azelőtt figyelmeztette az amerikai kontinenst, mielőtt szovjet interkontinentális ballisztikus rakéták záporoztak volna a nagyvárosokra.

A BMEWS nyilvánosság számára is látható részét arra használták, hogy biztosítsák a dán kormányt: Thule és más grönlandi amerikai katonai területek védekező jellegűek, nem támadók. A dán közvélemény a hidegháború alatt is erősen hajlott a semlegesség felé, és nem támogatta az atomfegyvereket sem. Ezért Washingtonnak minden lehetőséget meg kellett ragadnia, hogy védelmi képességeit a grönlandi katonai jelenlét indokaként tüntethesse fel.

1968-ban azonban olyan esemény történt, amelyet semmiképen nem lehetett így beállítani. Egy atomfegyverekkel felszerelt amerikai B–52-es repülőgép kényszerleszállást hajtott végre Thule közelében. A baleset helyszínét gyorsan lezárták, de helyben szélsebesen elterjedt a hír, amely hamar eljutott Dániába is: az Egyesült Államok kétségkívül atomfegyverekkel felszerelt gépekkel hajtott végre átrepüléseket Grönland felett. Ez teljes mértékben szemben állt Dánia atomfegyver-ellenes álláspontjával, és a két állam között heves politikai vita bontakozott ki.

Miért van mindenki oda Grönlandért?

Az Egyesült Államok és Dánia közelmúltbeli civódása, majd megállapodása ismét reflektorfénybe helyezte Grönlandot, amelyért stratégiai fekvése és ásványkincsei miatt versengenek a nagyhatalmak. Szerkesztett részlet Elizabeth Buchanan ausztrál geopolitikai szakértő Foglaljuk el Grönlandot! című könyvéből.

Hogy maradhatott az amerikai atomtevékenység ekkora titokban Grönlandon?

A hivatalos amerikai feljegyzésekben több választ is találhatunk erre, a legegyszerűbb azonban az, hogy a dánoknak nem állt érdekükben újranyitni Grönland védelmének kérdését. A legjobb megoldás az volt, ha az 1951-es megállapodás hatályban maradt, a sajnálatos incidenseket pedig – mint a repülőgép-baleset – inkább félretették.

Hogy a nyilvánosság előtt elsimítsák a dolgot, az Egyesült Államok hivatalosan bejelentette, hogy a baleset után felfüggesztenek minden átrepülést Grönland felett, ha a gépen atomfegyverek is vannak. Az Egyesült Államok kategorikus ígéretet tett arra, hogy nem tárol atomfegyvereket Grönland területén, és nem repül át a sziget légterén atomfegyverrel felszerelt repülőgéppel, csak Dánia kifejezett engedélyével.

Foglaljuk el Grönlandot!

Foglaljuk el Grönlandot!

HVG Könyvek

Az Egyesült Államok és Dánia elsimították tehát az incidenst, és a jelek szerint senki nem akarta különösebben firtatni, mióta tárolt az USA atomfegyvereket Grönlandon vagy mióta repült át a grönlandi légtéren ilyen fegyverekkel felszerelt repülőgépekkel. Persze a teljes kép csak akkor tisztult ki, amikor az Egyesült Államok grönlandi nukleáris műveletei mélységükben is napvilágot láttak – 1995-ben.

A fenti cikk Elizabeth Buchanan ausztrál geopolitikai szakértő Foglaljuk el Grönlandot! című könyvének szerkesztett részlete. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.

Source: HVG · HVG Könyvek

At a glance

Topic
World
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira