Kormányzati jóváhagyás kellett minden 300 millió forint feletti tao-programra – olvasható kormany.hu-n.

A kormány által közzétettek szerint a sport-tao-rendszer működése leegyszerűsítve a következő volt: egy sportszervezet fejlesztési programot készített, támogatást kért hozzá, majd egy vállalkozás társaságiadó-kedvezmény mellett finanszírozta azt.

A jogszabályok mögé nézve azonban ennél jóval összetettebb volt a döntési rendszer: nem ugyanaz a szerv hagyta jóvá egy vidéki sportegyesület néhány 10 millió forintos utánpótlás-programját, egy országos sportági szakszövetség programját vagy egy több százmilliós sportakadémiai fejlesztést.

Egy bizonyos összeghatár felett adott esetben maga a kormány is részt vett az eljárásban

– derül ki az anyagból.

A kormány tájékoztatása szerint tizenegy év alatt 1408 milliárd forintnyi támogatási igazolást adtak ki a sport-tao rendszerében, jövőre viszont megszüntetik a sport-tao rendszerét, helyette közvetlen költségvetési támogatást juttatnak a sportszervezeteknek.

Térképre tette a kormány a tao-támogatásokat, a Felcsút majdnem kétszer annyi pénzt kapott, mint a jégkorongszövetség

Orbán Viktor falujának fociakadémiájánál 11 évad alatt csak négy látvány-csapatsportági szövetség részesült több támogatásban.

A Tao. törvény szerint hat látvány-csapatsportág esetében lehetett sportfejlesztési programot benyújtani: labdarúgásban, kézilabdában, kosárlabdában, vízilabdában, jégkorongban és röplabdában. A támogatásra többféle szervezet is jogosult volt: országos sportági szakszövetség, szakszövetség tagjaként működő amatőr sportszervezet, hivatásos sportszervezet, látvány-csapatsport fejlesztése érdekében létrejött alapítvány, valamint a Tao. törvényben meghatározott sportköztestület.

A szervezetek által benyújtott sportfejlesztési programok határozták meg az igényelt tao-támogatás célját és keretét, azonban nem volt egyetlen központi „tao-hatóság”, amely minden program sorsáról döntött volna. Az amatőr és hivatásos sportszervezetek, illetve a látvány-csapatsport fejlesztésére létrehozott alapítványok esetében az adott sportág országos szakszövetsége járt el.

Milyen sporteredményeket hozott az utánpótlásra öntött közpénzeső?

Több száz millió forint tao-forrást fordíthattak az utánpótlás-nevelésre az elmúlt tizenöt évben sportszervezetek, de ahogy a támogatásra jogosult sportágak felnőtt válogatottjai, úgy a fiatalok sem tudtak áttörést elérni. Cikkünkben sportágról sportágra végigvesszük, milyen eredmények sarjadtak az utánpótlásra zúdított temérdek pénzből.

A sportakadémiák, a szakszövetségek és a sport stratégiai fejlesztését szolgáló szervezetek esetében pedig a sportért felelős miniszter volt a jóváhagyó – olvasható a kormany.hu-n. Az ingatlanfejlesztéseknél a kérelmezőnek vállalnia kellett, hogy nyílt pályázatot ír ki annak megvalósítására, 300 millió forint feletti ingatlanprojekteknél pedig figyelembe kellett venni a térségben már meglévő sportlétesítmények piaci helyzetét is.

Minden 300 millió forint feletti program esetén szükség volt a sportért és az adópolitikáért felelős miniszter véleményére is a szakági szövetségek döntése előtt. Ha nem volt egyetértés a két miniszter között, a kormány közösen döntött a program jóváhagyásáról, a jóváhagyott sportfejlesztési program azonban önmagában még nem jelentett megkapott pénzt.

A sportfejlesztési program elfogadásával ugyanis csak megnyílt a keret a támogatások gyűjtésére. A program jóváhagyása után lehetett támogatót állítani a program mögé, akitől támogatási igazolást kellett kérni, rögzítve a konkrét anyagi támogatást. Ehhez a kedvezményezettnek többek között nyilatkoznia kellett az önrészről, a támogató köztartozás-mentességéről, és arról, hogy a támogató legalább az igazolásban szereplő összeget a rendelkezésére bocsátja – részletezte az írás.

Így például egy 500 millió forintos, jóváhagyott sportfejlesztési program nem jelentett 500 millió forint ténylegesen megszerzett támogatást, ha nem volt mögötte támogató. A jóváhagyott programot a szervezeteknek közzé is kellett tenniük a honlapjukon, benne szerepeltetve annak költségtervét és a jóváhagyott támogatás összegét.

A kormány szerint ezzel rekonstruálható minden egyes konkrét tao-projekt útja: a jóváhagyó határozat, a sportfejlesztési program, a költségterv és a kiállított támogatási igazolások is egymással összevethetők. A kormany.hu/sporttao oldalon található anyag három konkrét ügyben mutatja be a rendszer működését: a Nyíregyházi Kosárlabda Klub, a Pilisi Labdarúgó Klub és a Debreceni Egyetem Atlétikai Club jégkorong-akadémiája is a támogatottak között volt.

Orbán Viktor volt miniszterelnök a hétvégén azt próbálta megmagyarázni, hogy Felcsút fociakadémiája lett Közép-Európa legjobban kitömött sportegyesülete.

Orbán Viktor a Felcsút honlapján magyarázza, hogy miért járt 45 milliárd tao-támogatás a felcsúti focinak

Manapság ritkán nyilvánul meg ilyen hosszú szövegben Orbán Viktor, aki a jelek szerint szívére vette kedvenc újságjában, a Nemzeti Sportban megjelent jegyzetet a Felcsút kivételezett helyzetéről.

Nyitókép: HVG/Reviczky Zsolt

Source: HVG · HVG, MTI

At a glance

Topic
World
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira