„Nincs ebben semmi új, 22 évvel ezelőtt, 2005-ben már megpróbáltak ellehetetleníteni az ügynöküggyel, és ezt minden egyes választás előtt, négyévente megismételték” – így kezdi Szita Károly, Kaposvár Fidesz-KDNP-s polgármestere a videoüzenetét, amely nem sokkal azután került ki, hogy a HVG is kereste a politikust, reakciót kérve tőle arra, hogy szerdán, a Tisza-kormány vállalásaként a nyitottaktak.hu-n közzétett több tízezer dokumentum között megtalálhatóvá vált Szita Károly kartonja is.

A 6-os kartonon a hálózati személyek „adatlapja”, és ezen Szita Károly személyes adatai mellett az is olvasható, hogy az idén 70 éves politikust 23 éves korában, 1980. Július elsején szervezte be „hazafias” alapon, „titkos megbízott” minőségében és „Krakus Péter” fedőnéven a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság III/II. osztálya. A karton szerint Szita Károlyt több mint 9 éven át, 1989. május 9-ig tartották nyilván hálózati személyként az állambiztonsági iratokban, ekkor „operatív tevékenysége megszűnt”.

Történelmi pillanat, megnyíltak az ügynökakták – mutatjuk, mit találhatunk, és mi az, amit biztosan hiába keresünk

Egyszerű kereső felületet készítettek az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára által létrehozott oldalnak. Egykori állambiztonsági ügynökök nevére és anyja nevére, fedőnevére és születési helyére vagy beszervezési dossziéjának számára is lehet keresni, s a találatokat a 6-os kartonok és a mágnesszalag H adatbázisának tartalma alapján közli majd az oldal.

Ahogy arra Szita maga is utalt a Facebook oldalára feltöltött videójában, az ügynökváddal valóban évtizedek óta kénytelen szembesülni. Ügynökmúltja 2004-ben merült fel a nyilvánosság előtt először, 2005-ben számos cikk, elemzés jelent meg róla, jelentős részben Ungváry Krisztián történész kutatásai és nyilatkozatai alapján. Ilyen jellegű dokumentumok sem most kerültek elő vele kapcsolatban először, hiszen 2018-ban a Magyar Nemzet több, Szitával kapcsolatos iratot is közzétett, idézett belőlük.

Csakhogy eddig Szita Károly rendre tagadta, hogy ügynökként tevékenykedett volna, és jogi lépésekkel fenyegette mindazokat, akik ezt állítják. Az ügynök jelzőt ezúttal, videoüzenetében is visszautasította – kijelentette: „Nem voltam ügynök” –, ám ami egyéb hálózati tevékenységét illeti, arról visszafogottabban nyilatkozott, amikor azt mondta, „soha nem ártottam senkinek”. Sőt, azt állítja, múltja eddig is nyitott könyv volt, a kaposváriak pedig ennek tudatában választották mindig újra. Mint mondta:

A kaposváriak előtt az életem egy nyitott könyv. Ismernek és megismerték a munkámat. Harminckét éve vagyok polgármester.

Vágó István, Szikora Róbert és Patyi András alkotmánybíró neve is szerepel a nyitottaktak.hu-n – sorra kerülnek elő az ismert nevek az adatbázisból

Ismert zenészek, színészek, politikusok, újságírók, műsorvezetők és közgazdászok neve is szerepel azon a honlapon, amelyen a kormány állítása szerint egykori állambiztonsági „ügynökök” adatait hozták nyilvánosságra. Mások mellett megtaláltuk Vágó István egykori kvízmester, Szikora Róbert énekes, Dévényi Tibor lemezlovas, Szepesi György sportriporter, Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő, valamint Patyi András alkotmánybíró nevét is. Fontos kiemelni, hogy az adatok között hamis dokumentumok is szerepelhetnek, a nyilvánosságra hozott papírokból pedig nem derülnek ki a beszervezés körülményei – pedig utóbbiak nagyban árnyalhatják a tevékenység megítélését.

Szita ugyan nem említi a nyilvánosságra került aktákat az ÁBTL honlapján, a 6-os karton kifejezést is kerüli, viszont utal arra, hogy még 21 évvel ezelőtt feljelentést tett az ügyészségen, ahol az eljárás során megállapították, hogy „manipulálták az iratokat, ezzel bűncselekményt követtek el, a tettes kiléte azonban nem volt beazonosítható.” A most, a törvényi felhatalmazás alapján az állambiztonsági szolgálatok levéltára által közzétett 6-os kartonról nem mondta, hogy manipulált. Nyilatkozatát azzal zárja:

Az én lelkiismeretem tiszta.

A most kikerült hálózati iratokban csak a 6-os karton található meg, illetve annak ténye, hogy a mágnesszalagon is fellelhető a neve, más dokumentum, esetleges jelentés, amit ő írt volna, nincs a nyitottaktak.hu honlapon. Ugyanakkor elvileg a mágnesszalag-találat az ügynökmúltat erősíti, hiszen a digitalizált mágnesszalagokközül most annak, a „H” jelűnek az adatait tették közzé, amely elvileg az ügynökök nevét tartalmazza – ennek ellentmond tehát Szita videóban tett kijelentése, miszerint nem volt ügynök.

Mi van a H jelű mágnesszalagon?

A H jelű mágnesszalag a belső elhárítás (egykor BM III/III. csoportfőnökség), a kémelhárítás (BM III/II. csoportfőnökség) és a katonai elhárítás (BM III/IV. csoportfőnökség) ügynökeinek nevét tartalmazza, azonban mintegy két és fél ezer nevet az Alkotmányvédelmi Hivatal továbbra is titokban szeretne tartani. S nem hozzáférhető a hírszerzés (BM III/I. csoportfőnökség) ügynökeinek még csak részleges névsora sem.
A H jelű adatbázis az 1970-es évek óta állt szolgálatban, de eleve nem vittek fel rá minden korábbi ügynököt, s 1990 elejéig való használata közben is töröltek róla adatokat. Ami most található rajta, az az 1990 januári állapot. Lennének olyan dokumentumok, amelyekből teljesebb ügynöklistát lehetne összeállítani, ezek a hálózati naplók, amelyekből azonban a szolgálatok eddig egyet sem adtak át a levéltárnak.

További, hivatalosan közzétett iratok hiányában az sem dokumentálható, hogy írt-e jelentéseket Szita és ha igen, milyeneket. Mindenesetre korábban, a már említett Magyar Nemzet cikkben ezekből is idéztek. Ez alapján azt írták, feladata első sorban a nyugati állampolgárok, illetve az őket fogadó magyar vendéglátóik figyelése volt. A lap akkori cikke idézi kapcsolattartóját is, aki szerint Szita Károly „feladatát kedvvel, tőle telhető legjobb akaratával végezte”. A 8 évvel ezelőtti cikk szerint

„Krakus Péter” többek között saját családjáról is írt feljegyzést, húga esküvőjére ugyanis érkeztek rokonaik az NSZK-ból is, később a szintén a nyugati országban dolgozó unokanővére látogatásáról is írt.

Magyar Nemzet: Lelkes ügynök volt Szita Károly

A vezető fideszes politikus a Kádár-rendszer elkötelezett híveként jelentett „a mások életéről” – derül ki a lap által megszerzett, eddig ismeretlen állambiztonsági iratokból.

Az a korábban nyilvánosságra került részletekből is megállapítható, hogy Szita Károly a dokumentumok alapján ugyanakkor nem jelentett eget verő ügyekről, mostani videójában is azt állítja, hogy „soha nem ártottam senkinek”. Ugyanakkor tény, hogy múltjának ezt a 9 évét eddig tagadta, és úgy lehetett évtizedeken át a Fidesz-KDNP egyik legsikeresebb polgármestere, hogy az egykori kormánypárt korábban többször kijelentette, hogy a pártban egykori ügynökök nem viselhetnek pozíciót.

Miért csak 53 ezer nevet ismerhetünk meg a kádári állambiztonság máig szupertitkos mágnesszalagjainak adataiból?

Sokáig a létezését is tagadták, aztán a rajta lévő adatbázist igyekeztek elérhetetlenné tenni, most viszont kereshető az 53 ezer hálózati személy nevét rejtő, „H” jelű mágnesszalag. A lista nem lesz teljes, két és fél ezer, 1990 előtt szolgáló ügynököt titokban szeretne tartani az Alkotmányvédelmi Hivatal. Lehetnek családok, amelyek most szembesülnek a felkavaró múlttal.

Source: HVG · Lengyel Tibor

At a glance

Topic
World
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira