A közdazdász állítja, nem volt részese az ügynökhálózatnak, a nevét tartalmazó, most nyilvánosságra került adat csak a sikertelen beszervezési kísérletének nyoma lehet, mert amikor felvették 1986-ban a Világbankhoz Washingtonba, megkörnyékezték, de megtagadta az együttműködést az állambiztonsággal.

  • HVG

Surányi György volt jegybankelnök
© Reviczky Zsolt

Reagált Surányi György arra, hogy hálózati személyként szerepel a neve a szerdán a nyitottaktak.hu nyilvánosságra hozott iratanyagban, pontosabban van egy találat rá a mágnesszalagon rögzített névsor-adatbázisban. A közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank 1990-1991 majd 1995-2001 közötti elnöke a Portfolio.hu-nak reagálásában ki is emelte:

Nem véletlen, hogy nincs 6-os karton, és egyetlen operatív jelentés vagy munkadosszié sem kerülhetett elő, amely egyébként az általam most először hallott „Otto” fedőnéven keletkezett volna.

Surányi szerint ugyanis semmilyen információt nem szolgáltatott ki a politikai rendőrségnek, és „semmilyen saját kézzel írt vagy aláírt dokumentum nem létezhet, mert nincs.” Hozzátette: „ami miatt bekerülhetett a nevem - alaptalanul! -, az legfeljebb egy sikertelen beszervezési kísérlet nyoma lehet.”

Amikor ugyanis 1986 nyarán felvették a Világbank munkatársának Washingtonba, állítása szerint „megkísérelték a beszervezésemet, amit azonnal megtagadtam”. Surányi György emlékeztetett arra is, hogy ezt a sikertelen beszervezési kísérletet soha nem titkolta, sőt, a Lengyel Lászlóval írt, 2013-ban megjelent beszélgetőkönyvükben el is mondja ezt a nyomasztó emlékét.

Arról, hogy a nyilvánosságra került adatbázisokban és dokumentumok közt milyen politikai vagy közéleti szereplők neveire lehet bukkanni, a HVG is írt. Több tízezer személy adata került fel az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára által létrehozott oldalra: van köztük egyházi személy, zenész, színész, riporter, ügyvéd is. Íme a HVG gyűjtése:

Vágó István, Szikora Róbert és Patyi András alkotmánybíró neve is szerepel a nyitottaktak.hu-n – sorra kerülnek elő az ismert nevek az adatbázisból

Ismert zenészek, színészek, politikusok, újságírók, műsorvezetők és közgazdászok neve is szerepel azon a honlapon, amelyen a kormány állítása szerint egykori állambiztonsági „ügynökök” adatait hozták nyilvánosságra. Mások mellett megtaláltuk Vágó István egykori kvízmester, Szikora Róbert énekes, Dévényi Tibor lemezlovas, Szepesi György sportriporter, Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő, valamint Patyi András alkotmánybíró nevét is. Fontos kiemelni, hogy az adatok között hamis dokumentumok is szerepelhetnek, a nyilvánosságra hozott papírokból pedig nem derülnek ki a beszervezés körülményei – pedig utóbbiak nagyban árnyalhatják a tevékenység megítélését.

További cikkeink a témában:

7 tipp, ha egy családtag nevét dobja ki az ügynökoldal

Meglepődés, düh, szégyen – csak néhány azok közül az érzések közül, amiket átélhetünk, ha megpillantjuk egy közeli rokon nevét az ügynökakták között. Hogyan vészeljük át az első napokat?

Hozzászólások

Source: HVG

At a glance

Topic
World
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira