Reagan és Gorbacsov 40 éve majdnem megegyezett a teljes nukleáris leszerelésről, aztán győzött a realitás

Ha Agatha Christie nem bűnügyekről, hanem politikáról írt volna krimit, akkor az ő tollára kívánkozott volna Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov találkozása Reykjavíkban, mert annyira izgalmas volt, tele váratlan fordulatokkal – állapította meg az amerikai elnök és a szovjet pártfőtitkár 1986. október 11–12-ei megbeszéléseiről a visszaemlékezésében Ken Adelman.

A ma már nem létező washingtoni fegyverzet-ellenőrzési és -leszerelési kormányügynökség akkori igazgatója tanúja volt annak a hétvégének, amikor a világ két szuperhatalmának vezetője tárgyalt az óceánra néző – a helyiek szerint a viking korból származó átok környékezte – házban, ahol az

eső áztatta ablakok mögött kivételes szereplők

szállították a drámát.

Így néz ki Reagan elnök szerepében Jeff Daniels

A Brink of War című film az USA elnöke és a szovjet pártfőtitkár közötti 1986-os nukleáris csúcstalálkozóról szól.

Ott volt Reagan és Gorbacsov mellett a két külügyminiszter (George Shultz és Eduard Sevardnadze), a tanácsadók, akik közül az amerikaiak az első nap elhangzottakat éjszakába nyúlóan a történelmi múltú Höfdi House egyik fürdőszobájában, a kádra fektetett ajtón foglalták írásba.

Nem hiányozhatott a két magas rangú katonatiszt, akik a folyosón, egymástól néhány méterre őrizték a két atomhatalom nukleáris indítókódjait tartalmazó táskájukat. Vagy a CIA és a KGB emberei, akik egymás közelében dolgoztak, s a közös vécén huzakodtak, amelyekből kettő volt, és végül semleges területnek nyilvánították azokat.

Gorbacsov főtolmácsa a HVG-nek: A Nyugat és Oroszország kapcsolatának megromlásáért inkább a Nyugatot kell hibáztatni

Mihail Gorbacsov, bárhogy állítják, nem kért és nem kapott ígéretet arra, hogy a NATO nem terjeszkedik Keletre – erősítette meg a HVG-nek Pavel Palazscsenko, a szovjet vezető egykori angol nyelvű főtolmácsa. Arról is beszélt, milyen ember volt a politikus, s szerinte milyen hibákat követett el.

Ezeket a részleteket is felidézi a kerek évfordulóra időzített The Brink of War (A háború küszöbe) című amerikai játékfilm, amelyet a helyszínen forgattak, s Reagant az amerikai Jeff Daniels, Gorbacsovot pedig az angol Jared Harris játssza. (A film az Apple TV és a Prime Video felületén elérhető.) A Höfdi House bérletéért 17 millió forintnak megfelelő összeget fizettek az 1958 óta tulajdonos izlandi fővárosnak.

Reagan kaliforniai kormányzóként, majd a republikánusok egyre befolyásosabb politikusaként nem győzte ostorozni Richard Nixont az 1972-es SALT–I leszerelési megállapodásért. Az 1976-os előválasztás során a kampánya középpontjába az enyhülés elutasítását állította, és nem sokon múlt, hogy nem ő, hanem a hivatalban lévő Gerald Ford szerezte meg a jelöltséget.

Trump a szavak korlátlan özönében hisz, az amerikaiakhoz Kennedy, Reagan és Clinton tudott igazán szólni

A vámháború bevezetésekor és felfüggesztésekor is parttalan beszédet mondott Donald Trump. Az amerikai elnökök nem mindig voltak jó szónokok, ösztönös tehetségével Ronald Reagan és Bill Clinton emelkedett ki a mezőnyből, de az amerikaiak először Roosevelt hangját ismerték meg.

Reagan, miután megnyerte az 1980-as elnökválasztást, az adminisztrációját olyanokkal töltötte fel – mint Caspar Weinberger védelmi miniszter –, akik a Szovjetunió 1979-es afganisztáni bevonulása után nem a békés egymás mellett élésben gondolkodtak, hanem Moszkva feltartóztatásában és a vietnámi háború kudarcából még magához sem tért USA katonai költségvetésének drasztikus növelésében.

A színészmúltját szónokként előnyére kihasználó Reagan 1982-ben, a londoni parlamentben mondott beszédében kijelentette, hogy a marxizmus–leninizmust a történelem szemétdombjára száműzi. 1983 márciusában pedig

a Szovjetuniót a gonosz birodalmának nevezte,

és meghirdette az USA fölé rakétapajzsot húzni hivatott stratégiai védelmi kezdeményezést (SDI), amit bírálói George Lucas sikerfilmje után csillagháborús lázálomnak minősítettek.

Tigrist tetováltatott a hátsójára, majd segített Reagannek megnyerni a hidegháborút

Az USA erejének világossá tétele mellett a jó érzékkel folytatott tárgyalásaival és emberi gesztusokkal is meghatározó szerepet játszott a hidegháború lezárásában George Shultz, Ronald Reagan napokban elhunyt egykori külügyminisztere.

A kemény szavak hátterében diplomáciai munka is folyt azután, hogy a harcias Alexander Haig extábornok helyére a külügyminiszteri poszton 1982 nyarán a megfontolt Shultz lépett. A közgazdász végzettségű politikus

hetente találkozott a Szovjetunó „örökös” moszkvai nagykövetével, Anatolij Dobrinyinnal,

akit 1983-ban – emlékeztet rá a Foreign Policy külpolitikai magazin – titokban a Fehér Házba vitt az elnökhöz.

Ugyancsak 1983-ban történt, hogy a szovjet légierő egyik gépe lelőtte az ország légterének tiltott övezetébe berepült dél-koreai utasszállítót, ami növelte a félelmet, hogy a két szuperhatalom veszélyesen közel kerül az atomháborúhoz. A nyugati békemozgalmat pedig táplálta a nukleáris háború okozta katasztrófáról szóló, Másnap (The Day After) című amerikai tévéfilm, és a szovjet SS–20-asokra válaszul 1983 végén Európába telepíteni kezdett Pershing II közép-hatótávolságú ballisztikus rakétákkal szembeni ellenállás.

Kommunista végjáték: Kádár manővereinek a KGB-főnök vethetett véget – Gorbacsov 1986-os budapesti látogatása

Ravaszkodó puhatolódzások és sanda oldalvágások jellemezték a Szovjetunió utolsó vezetője, a '80-as évek közepén hatalomra jutott Mihail Gorbacsov és Kádár János MSZMP-főtitkár viszonyát. Ez nyomta rá a bélyegét a szovjet pártfőtitkár 1986-os budapesti látogatására is – írtuk a Szovjetunió utolsó, most elhunyt vezetőjéről 2020. március 14-én. Akkori cikkünket közöljük újra, változtatás nélkül.

Az 1984-es elnökválasztási kampányban a demokrata Walter Mondale bírálta Reagant, amiért nem veszi komolyan a fegyverzetkorlátozást, és nem találkozik a szovjet vezetővel. A kapcsolatokat Afganisztán megszállása szakította meg, előtte Jimmy Carter és Leonyid Brezsnyev 1979 júniusában Bécsben írta alá a stratégiai nukleáris fegyverek korlátozásáról szóló SALT–II megállapodást, ami a fagyossá vált viszony miatt soha nem lépett életbe. Reagan azzal ütötte el a választ, hogy

nem tud mit csinálni, olyan gyorsan halnak meg Moszkvában a szovjet vezetők.

És ez így is volt, Brezsnyev 1982-ben, Jurij Andropov 1984-ben, Konsztantyin Csernyenko 1985-ben hunyt el.

A Höfdi House, a csúcstalálkozó helyszíne Reykjavíkban

Getty Images / Peter Turnley

A változást a hozzájuk képest poétikusan ifjú Gorbacsov hozta el, aki 54 évesen lett a Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) főtitkára. Reagan eleinte csak a régi ideologikus vezetők fiatalabb változatának tekintette Gorbacsovot, hiába dicsérte azt legszorosabb szövetségese, Margaret Thatcher brit miniszterelnök. A Vaslady – ezt a nevet a szovjet néphadsereg lapjától, a Krasznaja Zvezdától kapta – 1984 decemberében találkozott az akkor az SZKP központi bizottságának mezőgazdaságért felelős titkáraként a vidéki rezidenciájára látogató politikussal, akiről kijelentette, kedveli, és szót lehet érteni vele.

Mihail Gorbacsovval a huszadik század meghatározó politikusa ment el

A megreformálhatatlant próbálta megreformálni, és ezért óhatatlanul kudarcot vallott, mégis ő az, aki új esélyt adott a világnak a tartós békére. Demokratikus és szabad társadalmat akart építeni a Szovjetunióban, ám a kommunista birodalom szétesett, és a legnagyobb utódállamban, Oroszországban Vlagyimir Putyin államfő éppen most rombolja le az általa lassan és több hibával végrehajtott reformok utolsó elemeit. Mihail Gorbacsov 91 éves korában meghalt, s bár élete utolsó éveire megkeseredett, nem bánta meg a peresztrojka beindítását, s csak azt sajnálta, hogy nem lépett gyorsabban és határozottabban.

A megismerkedésre 1985 novemberében, Genfben került sor, ahol Reagan és Gorbacsov ugyan semmilyen eredményt nem ért el, ám a kedélyesnek tűnő találkozójukról készült fényképek – különösen azok, amelyek helyszíne a Genfi-tó partján álló úszóház volt – új korszak eljövetelét ígérték.

A két szuperhatalom viszonya azonban újra romlani kezdett, a nukleáris leszereléshez fűzött remények megcsappantak. 1986 nyarán az ENSZ-nél dolgozó Gennagyij Zaharov szovjet fizikust kémkedésen kapták, amire válaszul a KGB is kreált egy hasonló ügyet Nicholas Davidoff amerikai újságíró, moszkvai tudósító lépre csalásával.

Washingtonnak és Moszkvának mindig akad a talonban valaki, akit túszra cserélhet

Amerikai kosárlabdasztárért orosz fegyverkereskedőt adott a Biden-adminisztráció az utóbbi évek legérdekesebb fogolycseréjében. Az ilyen ügyletek mérlege ritkán egyenlő, s nem is mindig hősök a kiszabadítottak.

A visszaemlékezések szerint a csúcstalálkozót Reykjavíkban – félúton Moszkva és Washington között – a szovjetek kezdeményezték, de mindkét fél azt akarta, hogy kimozdítsák a leszerelés kátyúba ragadt szekerét. A diplomáciai aprómunkának köszönhetően Zaharovot és Davidoffot szeptember 29-én a hazájukba engedték, így kevesebb mint két héttel később megérkezhetett a rideg őszi időjárású izlandi fővárosba Reagan és Gorbacsov, illetve a csapatuk.

James Schlesinger volt amerikai védelmi miniszter és CIA-igazgató röviddel Reykjavík után felidézte azt a diplomáciai alaptörvényt, hogy

a vezetők nem tárgyalni mennek a csúcstalálkozóra, hanem az előzőleg előkészített megállapodásokat jóváhagyni.

Szerinte ezt szegte meg Reagan, amikor felkészületlenül utazott Izlandra, s ezt abból is sejteni lehetett, hogy az amerikaiak nem is nevezték az eseményt a hegycsúcsot is jelentő summitnak, hanem csak utolsó alaptábornak, ami előkészíti az „igazit”.

Washington és Moszkva mára szétszedte a leszerelési megállapodások rendszerét

Az utolsó érvényben lévő leszerelési megállapodás felfüggesztésével Moszkva oda akar csapni Washingtonnak, ám a két atomnagyhatalom a hidegháború vége óta megőrizte a józanságát a nukleáris fegyverkezésben. Reagálniuk kell viszont arra, hogy Kína szeretne hozzájuk felzárkózni.

Reagan nem vitte magával a feleségét, Nancyt, ami két problémát is okozott. Az érdemi tárgyalásoktól elzárt nemzetközi sajtó a szovjet főtitkárfeleségekhez képest nagyvilágian divatos Raisza Gorbacsovával foglalkozott, s amikor szóba került, hogy még egy nappal hosszabbítsák meg a megrekedt csúcstalálkozót, az amerikai elnök közölte, szó sem lehet róla, mert

megígérte a first ladynek, hogy vacsorára hazaér.

Az amerikaiakat alaposan meglepte, hogy Gorbacsov konkrét leszerelési csomaggal érkezett. Az csak később, a titkosítás alól feloldott iratok nyilvánosságra kerülésével derült ki, hogy a Reykjavíkba utazás előtt az SZKP politikai bizottságának ülésén a főtitkár közölte, nincs más út, mint megállapodni, mert a Szovjetunió nem bírja a tempót a fegyverkezésben, ha Reagan megvalósítja a csillagháborús tervét. Ezért azt mindenképp meg kell akadályoznia.

100 százalékosnak ígért Aranykupolát vonnak az USA fölé: mit fog tudni, miért nehéz megcsinálni?

Az új amerikai rakétavédelmi programnak már az ígérete is újraértelmezi a teljes nemzetközi rendszert és katonai egyensúlyt. Jelenleg legalább annyi kérdést vet fel, mint amennyi előnnyel kecsegtet.

Gorbacsov így többfázisú nukleáris leszerelési tervvel állt elő, amire sem Reagan, sem a tanácsadói nem számítottak. Az amerikai elnök és a szovjet főtitkár több mint tíz órán keresztül tárgyalt egymással – Gorbacsov visszaemlékezése szerint az udvarias és diplomatikus szavak színfala mögött igazi shakespeare-i szenvedélyek dúltak –, hol csupán a tolmácsuk és a gyorsírójuk társaságában, hol a külügyminisztereik bevonásával.

A fő ütközőpont, ahogyan Genfben, Reykjavíkban is az SDI volt, ami azóta sem valósult meg, és szarkasztikus vélemények szerint csak a két vezető tekintette valósnak a tervet: Reagan arról álmodott, Gorbacsov attól rettegett.

A tárgyalások fordulatai során eljutottak a teljes nukleáris leszerelésig,

ami – mint kiderült – Reagannek az 1940-es évektől létező, ki nem mondott vágya volt, s azt propagandacélból Gorbacsov 1986 januárjában hirdette meg, a Föld megszabadítását javasolva az ezredfordulóra az atomfegyverektől. Ez csak a legelszálltabb békeaktivisták fejében élt, és nem is volt realitása.

Annie Jacobsen: Nem számít, hogy kezdődik az atomháború, megsemmisüléssel végződik

Az első nukleáris töltetet hordozó interkontinentális ballisztikus rakéta kilövését követően a világ megsemmisülése kódolva van – a feltartóztathatatlan armageddon folyamatát vezeti le pillanatról pillanatra új könyvében az amerikai író-újságíró.

Az ötletet az amerikai hadsereg vezetői éppen úgy ellenezték, mint Reagan ajánlatát arra, hogy az SDI-fejlesztéseket egy idő után megosztja a Szovjetunióval, aminek szintén nem volt realitása (a fáma szerint Reykjavík után az amerikai elnököt már nem hagyták „kettesben” a szovjet főtitkárral). Miután felrémlett az atomfegyvermentes világ délibábja,

Gorbacsov előállt a farbával:

mindez, és általában a nagyszabású leszerelés is csak akkor lehetséges, ha az SDI laboratóriumi körülmények között marad.

Reagan számára ez elfogadhatatlan volt, így a tárgyalások megszakadtak, és két, szemmel láthatóan dühös és csalódott politikus hagyta ott az izlandi fővárost. Reagan egyenesen azt mondta: „Ezek az elnökségem leghosszabb, legkiábrándítóbb és végeredményben legdühösebb napjai közé tartoznak.”

James Baker volt amerikai külügyminiszter: A szabad világ örökké hálás lesz Gorbacsovnak

Napjainkban szertefoszlott Mihail Gorbacsov reménye, hogy Oroszország demokratikus és fejlett ország lesz, és békében él szomszédjaival. Moszkva ismét vasököllel igyekszik keresztülvinni akaratát, és ez egész Európát veszélyezteti, írja a New York Times-ban Baker, aki külügyminiszterként annak idején tárgyalt is az akkori szovjet vezetővel.

A csúcstalálkozót Moszkvában és Washingtonban, s a nemzetközi közvéleményben is kudarcnak tartották. A republikánusok a novemberi félidős választáson elvesztették a szenátust, és kirobbant az Irán–kontra botrány, kiderült, hogy a Reagan-adminisztráció titokban fegyvert adott el Teheránnak, s abból pénzelte a Nicaraguában a Moszkva-párti marxista kormány ellen harcoló lázadókat. Az amerikai sajtó a Reagan-varázs végéről írt, Gorbacsov pedig az SZKP politikai bizottsága előtti október 14-ei beszámolójában

„korlátolt barlanglakónak” minősítette, s felelőssé tette a kudarcért az amerikai elnököt.

Később aztán a szovjet főtitkár már a hidegháború alapvető fordulataként jellemezte a reykjavíki csúcsot, amit a történészek is átértékeltek. Úgy vélik, anélkül nem írhatták volna alá Reagan és Gorbacsov 1987. decemberi washingtoni csúcstalálkozóján a közepes hatótávolságú atomrakéták betiltásáról szóló INF-megállapodást, amely egy egész nukleáriseszköz-osztályt szüntetett meg.

Putyin blöfföl? Hatóerejük csökkentésével potenciálisan bevethetők lettek az atomfegyverek

Az orosz elnök atomfenyegetése felhívta a figyelmet a modern nukleáris robbanófejekre és hordozóeszközökre, amelyek nagyobb precizitása és korlátozottabb hatása még elképzelhetővé is teheti harctéri bevetésüket.

És elindította azt a leszerelési folyamatot, amelynek eredményeként a hadrendben álló amerikai és szovjet/orosz nukleáris robbanófejek száma 12 ezerről 1550-re csökkent – ami még mindig bőven elég a földi élet elpusztítására.

Nyitó képünkön Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan Reykjavíkban. Fotó: AFP / Mike Sargent

A hvg360 tartalma, így a fenti cikk is, olyan érték, ami nem jöhetett volna létre a te előfizetésed nélkül. Ha tetszett az írásunk, akkor oszd meg a minőségi újságírás élményét szeretteiddel is, és ajándékozz hvg360-előfizetést!