Pécsen hétfő délután ismét a valódi, igazságos és méltó béremelésért, valamint jobb munkakörülmények megteremtése érdekében demonstráltak a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók – számolt be róla az MTI.
Az eseményt a baranyai közgyűjteményi feladatokat ellátó Janus Pannonius Múzeum (JPM) dolgozói és a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének (KKDSZ) tagjai szervezték. A múlt heti után ez már a második pécsi közgyűjteményi, illetve közművelődési demonstráció. Mindkét eseményre azután került sor, hogy a KKDSZ október 19-én Budapesten is tüntetést tartott a kormánypárt által korábban ígértnél kisebb mértékű bérrendezés terve miatt.
Tüntettek a könyvtárosok Pécsen, radikális lépéseket lengetett be a szakszervezet
A szakszervezet szerint a fizetéseik átlagban alig haladják meg a hivatalos bérminimumot, a jövő évi 10,7 százalékos emelés pedig nem elég.
Oberling-Jeles Lilla, a JPM KKDSZ alapszervezetének régész titkára a Széchenyi téri kiállítóhelynél rendezett, pár tucat fő részévtelével zajló eseményen felhívta a figyelmet arra, hogy a múzeumokban dolgozók átlagos nettó bére mindössze 280 ezer forint, ezért – a kormány által betervezett 10,7 százalékos helyett – jelentős béremelésre van szükség az ágazatban. Az egyik transzparensen 25 százalékos emelést követeltek.
A titkár elmondta, hogy a közgyűjteményi dolgozók munkakörülményei sem ideálisak, hiszen sokszor a munkavégzés feltételei sem elégségesek. Utalt az alacsony bér miatti létszámhiányra, a dolgozók ebből fakadó túlterheltségére és az általuk használt tárgyi eszközök elavultságára is. Mint mondta, „Pécs emlékezetét, identitását, lelkét tartják életben nap mint nap”, s gondoskodnak az értékek megőrzéséről, gondozásáról és bemutatásáról az elhivatott helyi múzeumi dolgozók, akik mély szakmai alázattal, ugyanakkor anyagi megbecsültség nélkül végzik munkájukat.
Arra is kitért, hogy a JPM épületeinek egy része romos, beázik, az elöregedett infrastruktúra pedig nehezíti a munkavégzést, és nemcsak az egyre kevesebb dolgozót veszélyezteti, hanem a pótolhatatlan műtárgyakat is. Ezért szerinte mielőbb szükség lenne a dolgozók anyagi megbecsültségének megteremtése mellett a felújításokra, modernizálásra is.
A KKDSZ elnöke, Dobrovits Orsolya elfogadhatatlannak nevezte, hogy az elmúlt hónapokban nem ült tárgyalóasztalhoz a közgyűjteményi, könyvtári dolgozókkal a kormányzat, amely szerinte a dolgozók demonstrációkon hallatott „szelíd hangját sem hallja meg”.
Hangsúlyozta, hogy a közgyűjteményi, levéltári, könyvtári dolgozók békések, de egyszerűen nincs több évük a várakozni arra, hogy megbecsüljék őket.
Source: HVG · MTI
At a glance
- Topic
- World
- Country
- 🇭🇺 HU
- Publisher language
- HU
- Added to Allnira