Az új rendszer snájdig szakértője akkor szegődött Lázár Jánoshoz, amikor az Budapest és Belgrád között építette az EU-ellenes szövetség hídfőállását. Meddig fejthető vissza a felelősség láncolata? És kinek hihetünk a nyilvánosságban?

Orbán Anita és Feledy Botond utóbbi kinevezésekor
© Feledy Botond Facebook-oldala

Néhány hónappal ezelőtt, amikor Lázár János beletaposott a hazai cigányságba a vécépucolós nyilatkozatával, és az ország azt se tudta, hogyan vezesse le jogos felháborodását a politikai akarnoksággal, kivagyisággal és erőszakkal szemben, abban reménykedtünk, a volt miniszter talán végleg eltűnik a süllyesztőben. Erre aztán a választás eredménye megteremtette a lehetőséget. Bűneit ismerjük, csak az elszámolás van hátra.

Eltelt fél év. Felállt az új kormány, és a történteket a választói lelkesedés igyekezett rendszerváltássá növeszteni. Abban bíztak a változást ünneplők, hogy idővel sikerült a jogállami alapokat is lefektetni, valamint tartós garanciákkal és független intézményes háttérrel szavatolni, hogy ne pusztán elitcsere legyen, de a közigazgatás és a politika mélyéig ható, érdemi változás. Feledjük már végre az „ezek ugyanazok” keserű ébredését.

Aztán októberben befutott a Budapest–Belgrád gyors is. Sokaknak adott megerősítést, hogy Szerbiában Magyarországhoz hasonló választói forradalom ment végbe tömeges részvétellel, polgári elszántsággal. Lám, a „magyar modell” működik, és osztozunk a győzelmen a szerbekkel!

A kiteljesedő örömöt azonban valami teljesen váratlan, feldolgozhatatlan dolog árnyékolta be. A magyar demokrácia hívei fájdalmas emlékeztető oltást kaptak.

A Budapest–Belgrád gyorsról elfelejtettük, hogy szimbolikus értelemben ugyan az önkény fölötti választási győzelmet jelenti, de a valóságban ez a projekt a korrupció, az átláthatatlan kínai hitelezés és a kijátszott európai szabályok nyomvonala. Szerb-magyar párhuzamos egyenes a végtelen állami züllésbe. A határ túloldalán nehezebben felejtenek, mert az újvidéki állomás átépítése felfoghatatlan tragédiába torkollott.

Hozzászólások

Source: HVG · Parászka Boróka

At a glance

Topic
World
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira