Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása – jelentette be Lannert Judit oktatási és családügyi miniszter hétfőn a közösség oldalán, megköszönve a pályázaton indulók készségét az oktatási rendszer jobbítására.

Mint írta, 60 tankerületi központból 55 élére kér fel és nevez ki új vezetőt, míg öt tankerületben új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ.

A megbízásukat november 5-i dátummal elnyerő új tankerületi igazgatók nevét is tartalmazó dokumentum szerint a pályázati eljárást

  • a Kelet-Pesti,
  • a Kiskőrösi,
  • a Pápai,
  • a Szekszárdi és
  • a Szombathelyi

Tankerületi Központok esetében kell megismételni.

A miniszter tájékoztatása szerint az augusztusban meghirdetett felhívásra összesen 567 pályázat érkezett, amelyek közül 424 felelt meg a követelményeknek.

Novembertől új szemléletet szeretnénk meghonosítani a tankerületek működésében

– fogalmazott, hozzátéve, hogy a korábbi politikai szempontok helyett a szakmaiságra, az együttműködésre és a kölcsönös bizalomra fogják helyezni a hangsúlyt.

Hangsúlyozta, hogy az iskolák és a tankerületek partneri viszonyának jegyében az iskolaigazgatók visszakapták munkáltatói jogaikat, a tankerületek pedig elsősorban koordináló és támogató szerepet töltenek majd be.

Lannert Judit gratulált a sikeres pályázóknak.

Lannert Judit: Megújul az országos kompetenciamérés

A 2026/2027-es tanévben már csak a 4., 6., 8. és 10. évfolyamon lesz országos kompetenciamérés, emellett nagyobb hangsúlyt fektetnek a szülői háttérkérdőívre.

Source: HVG

At a glance

Topic
World
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira