„Megelőzendő a rosszindulatú politikai vagy sajtó felől érkező támadásokat”, Őrsi Gergely II. kerületi polgármester részletesen ismertette azokat a közbeszerzési szabályokat, amelyek mentén most újra kiírják a parkfenntartási és városüzemeltetési feladatokra szóló önkormányzati tendert.

A polgármester posztja azért is érdekes, mert közvetve a korábbi kerületi parkfenntartási megbízások miatt van bajban. Igaz, ott sem a tender szabálytalansága a gond, hanem az, hogy ehhez kapcsolódóan több százmilliós vesztegetési pénz elfogadásával gyanúsítja az ügyészség Őrsit, amit ő tagad.

„A mi városrészünkben jött létre talán a legtöbb új zöldfelületet Budapesten” – emlékeztet most Facebook-videójában Őrsi, aki a folytatásban részletezi, hogy mióta ő a polgármester, milyen sztenderdek alapján írják ki a kerületi közbeszerzéseket. Nem tárgyalásos eljárásban, hanem nyílt, uniós tenderen választanak nyertest, sőt általában több nyertest, akik ezt követően is versenyeznek egymással – mondta.

Őrsi szerint ez két célt szolgál: nem kötik le keretszerződéssel előre az összeget, hanem keretmegállapodással több cég közül is választhatnak, amelyeknek ráadásul három évig garantálniuk kell az egységárakat, vagyis nem emelhetnek árat, így a kerület spórolni tud. A polgármester szerint a szigorú szabályoknak is köszönhető, hogy

nem kapott bírságot még a kerület közbeszerzési szabálytalanságok miatt és az ő büntetőeljárásával összefüggésben is elismerte az ügyészség, hogy semmilyen szabálytalanság nem merült fel az eddigi közbeszerzési gyakorlatok során.

Ami pedig az Őrsi elleni eljárást illeti, arról a polgármester nemrég a HVG-nek adott interjúban hosszan beszélt – miután szeptember végén kiengedték a letartóztatásból és azóta házi őrizetben van, nyomkövetőt visel. Az interjúban arról beszélt, hogy teljesen alaptalan az, amivel gyanúsítják - 290 millió forintnyi vesztegetési pénz elfogadásával.

Őrsi Gergely: Felfoghatatlan összegű vesztegetés elfogadásával gyanúsítanak

Összesen 290 millió forintnyi vesztegetés elfogadásával gyanúsítják, de teljesen alaptalanul – erről beszélt a HVG-nek adott interjúban a börtönből a múlt héten házi őrizetbe került Őrsi Gergely, aki állítja, egyetlen vallomás áll az ő szavaival szemben. A II. kerületi polgármestert kérdeztük a korrupciós ügy részleteiről, balatoni jachtozásról, asztal alatti kenőpénzforgalomról, Molnár Zsoltról, gyanús cégekről, tenderekről, börtönlétről. Ő pedig hosszan beszélt a szerinte valótlan vádakról, a nem létező bizonyítékokról, ártatlanságáról, politikai pályafutásáról, meg arról is, érte-e atrocitás a börtönben és miként élte meg rabok öngyilkossági kísérletét.

Source: HVG

At a glance

Topic
World
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira