A hazai médiapiacnak most időre és kiszámítható működési feltételekre van szüksége, nem újabb különadóra – írta a Médiatanács.

Az Országgyűlésnek küldött állásfoglalásukban arra hívták fel a figyelmet, hogy az elmúlt tizenhat évben az állami beavatkozások, mindenekelőtt az állami hirdetések politikai szempontú elosztása súlyosan eltorzították a magyar média- és reklámpiacot. A testület ezért azt kéri, hogy az adótörvény-javaslatból törölje az Országgyűlés a reklámadót, és a jövőben minden, a médiapiacot érintő különadó előtt készüljön hatásvizsgálat, ami most a jogszabályi előírások ellenére elmaradt.

A 2025-ös adatok szerint az RTL üzemi eredménye veszteségbe fordulna, a TV2 nyeresége a töredékére olvadna, a már most is veszteséges vállalkozásoknál pedig az adó a tőkét élné fel. A pénz várhatóan a hírszolgáltatásból, a saját gyártású tartalomból és a fejlesztésekből hiányozna – olvasható a közleményben.

A Médiatanács szerint kétséges, hogy a globális platformoktól be lehetne szedni az adót. 2017 és 2019 között, amikor még 7,5 százalékos kulccsal kellett volna fizetniük, a nagy platformok magyarországi reklámbevételének jelentős része adózatlan maradt. Ahol pedig fizetnek, ott áthárítják az adót: a Google Ausztriában 5, Spanyolországban 3 százalékos felárat számláz a hirdetőknek. A teher így végül a hazai hirdetőket, köztük a kis- és középvállalkozásokat éri – írják.

Annak az aggodalmának is hangot adott a Médiatanács, hogy a fokozódó terhek arra is ösztönözhetik a médiacégeket, hogy külföldre tegyék át a székhelyüket. Ilyenkor a médiaszolgáltatási díj, a munkahelyek és a hatósági felügyelet is elhagyja az országot, a reklámadó beszedése pedig még bizonytalanabbá válik. „Ez médiapolitikai és adóztatási szempontból egyaránt súlyosan negatív következménnyel járna” – áll a dokumentumban.

Abban az esetben, ha az Országgyűlés mégis megszavazza az adót, a Médiatanács azt kéri, hogy minden hazai szereplő terhe a lehető legkisebb legyen, egy év múlva pedig vizsgálják felül a szabályozást. Ehhez a testület módszertani segítséget is felajánl.

Magyar Péter a költségvetés bemutatásakor jelentette be, hogy az eddigi nulla százalékos kulcs helyett jövőre 3,75 százalékosra emelik a reklámadót. A Reklámszövetség szerint a reklámköltségek emelkedése vagy a reklámberuházások visszafogása a gazdaság más ágazataira is hatással lehet, mérsékelheti a fogyasztás és a vállalati növekedés ösztönzését, és ezen keresztül a GDP alakulását is kedvezőtlenül befolyásolhatja az MRSZ közleménye szerint.

A teljes magyar gazdaságot visszafoghatja a reklámadó a Magyar Reklámszövetség szerint

A reklámszövetség rámutat, hogy a reklámozás pörgeti a növekedéshez szükséges fogyasztást, a pluszteher miatt csökkenő reklámtevékenység így fékező hatással bírna. Azt sem látják biztosítottnak, hogy a különadó vonatkozna a hazai piac jelentős részét uraló globális techóriásokra – enélkül viszont romlana a magyar cégek versenyképessége.

Source: HVG

At a glance

Topic
World
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira