Mindössze pár óra alatt közel 17 százalékkal zuhant a Rheinmetall részvényeinek árfolyama – írta meg a Portfolio. A nagy esés az után történt, hogy a német hadiipari cég bejelentette, csökkenti a 2026-os pénzügyi várakozásait.

Az elmúlt néhány hónapban ez már a második ilyen alkalom volt: már augusztusban is profit warningot adtak ki, most pedig azt jelezték, hogy az eddig várt 13,7-14,2 helyett csak 13,2 milliárd eurós árbevételt várnak 2026-ra. Az év végéről 2027-re csúszhat át a német hadsereg Arminius Boxer programja, és elhúzódnak a tüzérségi lőszerek átvételéhez szükséges tesztek is.

Pedig az év eddig egész jó volt a cégnek, az árbevétel 38, az üzemi eredmény pedig 68 százalékkal javult a tavaly ilyenkorihoz képest. De annyi a bizonytalanság és a csúszás, hogy a jövőkép sokkal rosszabb.

A Rheinmetall Magyarország szempontjából is fontos cég, Zalaegerszegen is gyártják a világ egyik legmodernebb harcjárművét, a gyárat az év elején látogatta meg a HVG:

Megrázó élmény a Hiúzban – exkluzív riport a zalaegerszegi Rheinmetall-gyárból

2023-ban még csak egy harcjárművet gyártottak, és ágyútűzzel ellenőrizték a munkát, két évre rá húsz páncélos jött ki a gyárból, mostanra pedig már mindenki tudja, hogy mit kell csinálni – mondja a zalaegerszegi Rheinmetall-gyár vezérigazgatója, aki kollégáival kulisszatitkokról is mesélt a HVG-nek: hogyan építenek Magyarországon a semmiből hadiipart. Bejártuk a német hadiipari vállalat csúcstechnológiával teletömött zalaegerszegi üzemét, ahonnan a világ egyik legmodernebb harcjárműve, a Lynx – magyarul Hiúz – gördül ki, amelyet elsőként a Magyar Honvédség rendszeresített.

A német hadiipari cég 2022-ben szerzett részesedést a magyar 4iG Csoportban, azóta is több közös projekten dolgoztak együtt.

Source: HVG

At a glance

Topic
World
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira