Navracsics Tibor megerősítette a 444 információit, valóban dolgozott együtt Feledy Botonddal.

Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket

– mondta Navracsics a Telex megkeresésére.

A Külügyminisztérium hétfő este közölte, hogy bizalomvesztés miatt megszakítják az együttműködést a külpolitikai szakértővel, akit a kormányváltás után a Magyar Külügyi Intézet vezetésével bíztak meg. Rövidesen kiderült: az volt a probléma, hogy Feledy Botond Red Snow nevű cége nyilvánosan nem felvállalt módon a Fidesz-kormánynak, konkrétan Lázár János minisztériumának nyújtott szakértői szolgáltatást.

Kedden a 444 arról számolt be, hogy Feledy Botond ezen kívül 2023 októberétől decemberéig Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési tárcájának is adott tanácsokat, összesen bruttó 11,9 millió forintért – nagyjából 138 munkaórában.

Botond akkoriban Brüsszelben élt, és jó háttéranyagokat készített, amiket az európai uniós forrásokról szóló tárgyalások során is hasznosítottunk. A legjobbakkal szoktunk dolgozni

– mondta Navracsics, akit a Telex a Polgári Demokraták hétfői pécsi fórumán kérdezett. A beszámoló szerint a fórumon, ahol vendég volt még Ferencz Orsolya egykori országgyűlési képviselő is, többször elhangzott, hogy

Feledy Botond esete a tiszás vehemencia és túlkapások példája.

A Navracsicshoz köthető dokumentumokban egyébként az szerepel, amit a volt miniszterelnök-helyettes állít, Feledyre „részt vevő szakemberként” hivatkoznak, akitől különféle európai uniós politikai háttéranyagokat rendeltek meg.

Lázár Jánoséknak ennél szélesebb körű külpolitikai háttérszolgáltatást nyújtott Feledy Botond cége: az ÉKM-nek készített anyagokban többször foglalkozott orosz, illetve amerikai témákkal is. Még az Epstein-akták ügyére vonatkozó elemzés is volt köztük.

„Ebben a helyzetben nem tehettünk mást” – Magyar Péter reagált Feledy Botond felmentésére

A miniszterelnök megígérte, ha bárkinél kiderül hasonló, ott is ugyanilyen következmények lesznek.

Source: HVG

At a glance

Topic
World
Country
🇭🇺 HU
Publisher language
HU
Added to Allnira